; ; ; ;

2018. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárok

2018. február 19. Dr. Kothencz Éva

Jelen írásunkban a 2018. évre irányadó közbeszerzési értékhatárokról adunk tájékoztatást.

iranyado_kozbesz_ertekhatarok.jpg

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján uniós és nemzeti értékhatárokat különböztetünk meg. Az uniós értékhatárokat időszakonként az Európai Bizottság állapítja meg és teszi közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában, míg a nemzeti értékhatárokat a hazai jogalkotó az éves költségvetési törvényben határozza meg. [Kbt. 15. § (2)-(3) bek.]

A Közbeszerzési Hatóság az egyes beszerzési tárgyak esetében alkalmazandó uniós értékhatárokat, valamint a nemzeti értékhatárokat minden év elején a honlapján közzéteszi. [Kbt. 15. § (5) bek.]

A Közbeszerzési Hatóság elnöknek az értékhatárokról szóló tájékoztatója a Közbeszerzési Értesítő 2018. évi 7. szám, 2018. január 10-én jelent meg, illetve az a Közbeszerzési Hatóság www.kozbeszerzes.hu honlapján a „Jogalkalmazás elősegítése” menüpontból az „Elnöki tájékoztatók” almenüből is elérhető.

Az uniós értékhatárokat az Európai Bizottság kétévente vizsgálja felül, azaz főszabály szerint azokat kétéves időszakra állapítja meg. Tekintettel arra, hogy a legutóbbi felülvizsgálatra 2015. végén került sor, 2017. december 20-án kerültek megállapításra a következő két évre irányadó pontos értékhatárok.[1]

2018. január 1-jétől a módosult uniós értékhatárok a következőképpen alakulnak.

I. Klasszikus ajánlatkérők esetén

I.1. Árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetén:

  • a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében (azaz a minisztériumok illetve a Kormány által kijelölt központi beszerző szervek), valamint ezen ajánlatkérők esetében a védelem terén beszerzendő árukra akkor, ha a védelem terén a beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében szerepel: 144 000 euró (a korábban irányadó 000 euróval szemben), azaz 44 735 040 forint;
  • a Kbt. 5. §-a szerinti egyéb ajánlatkérő esetében, valamint a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha a védelem terén a beszerzendő áru a 2. mellékletben nem szerepel: 221 000 euró (a korábban irányadó 000 euróval szemben), azaz 68 655 860 forint
  • a Kbt. 5. §-a szerinti valamennyi ajánlatkérő esetében, ha a beszerzés tárgya a Kbt. 3. mellékletében (2014/24/EU irányelv XIV. mellékletében) szereplő szociális és egyéb szolgáltatás 750 000 euró, azaz 232 995 000 forint (szemben a korábban irányadó 230.152.500 forinttal).

I.2. Építési beruházás esetén 5 548 000 euró (a korábban irányadó 5.225.000 euróval szemben), azaz 1 723 541 680 forint,

I.3. Tervpályázati eljárás lefolytatása esetén – kivéve a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt – ha a tervpályázati eljárás eredményként szolgáltatás megrendelésére kerül sor; továbbá a tervpályázati eljárás pályázati díja és a pályázóknak fizetendő díjak együttes teljes összege esetén:

  • a Kbt. § (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, valamint ezen ajánlatkérők esetében a védelem terén beszerzendő árura akkor, ha a védelem terén a beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében szerepel: 144 000 euró (a korábban irányadó 135.000 euróval szemben), azaz 44 735 040 forint;
  • a Kbt. 5. §-a szerinti egyéb ajánlatkérő esetében, valamint az 5. § (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha a védelem terén beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében nem szerepel: 221 000 euró (a korábban irányadó 000 euróval szemben), azaz 68 655 860 forint

II. A közszolgáltatói szerződések esetén irányadó uniós értékhatár:

II.1. Árubeszerzés, valamint szolgáltatásmegrendelés esetén: 443 000 euró (a korábban irányadó 418.000 euróval szemben), azaz 137 622 380 forint;

II.2. Építési beruházás esetén: 5 548 000 euró (a korábban irányadó 5.225.000 euróval szemben), azaz 1 723 541 680 forint,

II.3. A Kbt. 3. mellékletében szereplő szociális és egyéb szolgáltatásra: 1.000.000,- euró, azaz 310 660 000 forint (szemben a korábban irányadó 306.870.000,- forinttal);

II.4. Tervpályázati eljárás esetén, ha a tervpályázati eljárás eredményként szolgáltatás megrendelésére kerül sor; továbbá a tervpályázati eljárás pályázati díja és a pályázóknak fizetendő díjak együttes teljes összege esetén: 443 000 euró (a korábban irányadó 418.000 euróval szemben), azaz 137 622 380 forint.

III. A Kbt. IV. részének alkalmazásakor:

I.3. Építési és szolgáltatási koncesszió esetén: 5 548 000 euró (a korábban irányadó 5.225.000 euróval szemben), azaz 1 723 541 680 forint.

A továbbiakban tekintsük át a 2018-ban alkalmazandó nemzeti értékhatárokat!

Amint arra már a korábbiakban utaltunk, a nemzeti értékhatárokat a mindenkori költségvetési törvényben kell meghatározni. Ennek megfelelően a 2018. évre irányadó nemzeti értékhatárok Magyaroroszág 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvényben (lásd 71. §) kerültek megállapításra.

Az előző évhez képest a nemzeti értékhatárok nem változtak, azaz a 2017-ben alkalmazott értékhatárok irányadóak 2018-ban is.

I. Klasszikus ajánlatkérők esetében:

  • árubeszerzés esetében 15 000 000 forint;
  • építési beruházás esetében 25 000 000 forint.
  • szolgáltatás megrendelése esetében 15 000 000 forint;

II. Közszolgáltatói szerződésekre esetén:

  • árubeszerzés esetében 50 000 000 forint;
  • építési beruházás esetében 100 000 000 forint;
  • szolgáltatás megrendelése esetében 50 000 000 forint;

III. A Kbt. IV. részének alkalmazásakor:

Klasszikus ajánlatkérők vonatkozásában:

  • építési koncesszió esetében: 100 000 000 forint;
  • szolgáltatási koncesszió esetében: 30 000 000 forint.

Közszolgáltatói szerződések vonatkozásában:

  • építési koncesszió esetében: 200 000 000 forint;
  • szolgáltatási koncesszió esetében: 100 000 000 forint.

 

[1] lásd a 2017/2365/EU bizottsági rendeletet, 2017/2364/EU bizottsági rendeletet, illetve a 2017/2366/EU bizottsági rendeletet

(Forrás: A Közbeszerzési Hatóság hivatkozott elnöki tájékoztatójában foglaltak felhasználásával)

 

 

[1] lásd a 2017/2365/EU bizottsági rendeletet, 2017/2364/EU bizottsági rendeletet, illetve a 2017/2366/EU bizottsági rendeletet

süti beállítások módosítása