; ; ; ;

Beszámoló közzététele!

2018. május 21. Dr. Magyar Zsuzsanna

CÉGKAPU nélkül nem megy?

 

A beszámoló közzétételét a 2017-es üzleti évről 2018. május 31-ig meg kell tenni az OBR, vagyis Online Beszámoló- és űrlapkitöltő rendszeren keresztül.

A rengeteg tennivaló és egyeztetés közepette a beszámoló beküldésének szabályaival is foglalkozniuk kell a könyvelőknek.

cegkapu-nelkul-nem-megy.png

Már rengeteg cikkben foglalkoztunk a cégkapuval, de a cégkapu és a beszámoló beküldésének szabályai közötti kapcsolatot eddig nem érintettük. Itt az ideje, hogy foglalkozzunk ezzel is.

Rögtön az elején érdemes kezdeni. A gazdálkodó szervezetek 2018. január 1.-je óta a hivatalos elektronikus elérhetőségen keresztül kötelesek az elektronikus ügyintézésre, amely természetesen a beszámoló beküldését is jelenti.

Még meg sem kezdődött a beszámolók „dömpingje”, de már sok felületen lehetett olvasni, hogy elégedetlenek a könyvelők az új rendszerrel. Ezt fokozta az Igazságügyi Minisztérium 2018. 03. 22-i döntése arról, hogy a beszámoló közzétételét cégkapu jogosultsághoz köti, méghozzá azonnali hatállyal. Ez azt jelentette, hogy a beszámoló csak olyan azonosított felhasználóval küldhető be, aki a Cégkapu tárhelyhez hozzá van rendelve, cégkapu megbízottként vagy ügykezelőként.

Gyakorló könyvelők azonban nap, mint nap tapasztalhatják, hogy a Cégkapu működése nem mentes a hibáktól, egyik legfőbb hiányosság például, hogy az ügykezelők szerepét nem lehet szűkíteni, jelenleg az kizárólag teljes jogosultságú lehet.

A beszámolókat általában a könyvelők küldik be, és ők nem igen vállalnak – érthető módon - plusz terhet azzal, hogy a cégkapura érkező üzeneteket kezeljék, és így ügykezelőként való felvételük is lehetetlen.

Jelenleg a hiba megoldására átmeneti lehetőséget nyújt a Céginformációs Szolgálat 2018. június 1-jéig, azaz eddig az időpontig lehet majd a KÜNY tárhelyen keresztül beszámolót beküldeni, ezt követően pedig kizárólag a cégkapu megbízott vagy ügykezelő lesz jogosult a beszámoló beküldésére!

A jövőre nézve pedig - az elképzelések szerint - a Cégkapu 2.0 fogja a megoldást jelenteni, amely már az ügykezelői jogosultságokat is kezelni tudja majd.

 

Vegyen részt június 26-án tartandó szakmai programunkon, melynek témája az "Elektronikus ügyintézés az állami adóhatóságnál és a Cégkapu szolgáltatás".

süti beállítások módosítása