2014. dec 16.

Király László György: nem olyanok vagyunk, mint amilyennek az amerikai filmek mutatnak!

írta: Perfekt
Király László György: nem olyanok vagyunk, mint amilyennek az amerikai filmek mutatnak!

"Király László György vagyok, adószakértő. Az elmúlt öt évben adótanácsadóként dolgoztam, azt megelőzően pedig az Adóhivatalban különböző vezető posztokon, talán ott is találkozhattak velem. Azért tudok most egy pár szót szólni Önökhöz, mert

ennek a Perfekt szakmai blognak én leszek az egyik házigazdája kollégákkal együtt, akiket egyébként ismerhetnek a Perfektes előadásokról is: Horváth Józsefné Évát vagy Kothencz Évát. Az első Éva a számviteli kérdések nagy szekértője, a második pedig, Kothencz Éva jogi területen lesz majd a segítője ennek a csapatnak. Szeretném még bemutatni harmadik segítőnket, Riecke-Vincze Mártát, aki számviteli és adóterületeken is komoly szakértőnek számít.

Mit akarunk?"

A válaszhoz nézze meg az alábbi videót!

Szólj hozzá

bemutatkozas