2015. már 04.

Hallottak már az „adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásról”?

írta: Riecke Vincze Márta
Hallottak már az „adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásról”?

Attól tartok, csak nagyon kevesen. Megnyugtatásul közlöm, hogy a fogalomnak van érthető magyarázata is.

Ez egy olyan nyomtatvány, amin az Ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemély bejelentheti, hogy saját háztartásában, egy másik magánszemélyt háztartási alkalmazottként foglalkoztat.

A három fontos kötelem, tehát:

1) csak magánszemély lehet a foglalkoztató
2) rendelkeznie kell ügyfélkapus regisztrációval
3) kizárólag magánszemély státusban látható el a feladat.

A háztartási alkalmazott által végzett munkák a következők lehetnek:

haztartasi_alkalmazott.jpg

- takarítás, főzés, mosás, vasalás, gyermek felügyelet, házi tanítás, otthoni gondozás és ápolás, házvezetés, kertgondozás.

A háztartási alkalmazott után a magánszemély foglalkoztatónak regisztrációs díjat kell fizetni, havonta és személyenként 1.000.- forintot. A NAV a nyomtatvány kitöltési útmutatójában úgy fogalmaz: „A regisztrációs díj, nem a foglalkoztatás közterhe, hanem a bejelentés és az ahhoz kapcsolódó kormányzati eljárás díja.” Ebből a megfogalmazásból, azonban azt is ki kell hallanunk, hogy más költség a foglalkoztatást nem terheli. Sem a foglalkoztató, sem pedig a háztartási alkalmazott oldaláról. Igen, jól érti az olvasó; adómentes és bár nincsen felső határa, azért az ésszerűségre és az életszerűségre célszerű tekintettel lenni, amikor a foglalkoztató erről igazolást állít ki. Ez egyébként nem kötelező, de nagyon hasznos.

A nyomtatvány jelölése és tartalma: T1043H bejelentő és változás-bejelentő lap ’A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony adatairól’.

Nem áll rendelkezésemre statisztikai adat arról, hogy hány háztartásban foglalkoztatnak különféle tevékenységre háztartási alkalmazottat, de a környezetemben két nagy csoportot azonnal fel tudtam térképezni. Az egyik csoport, akinek van háztartási segítője, a másik pedig aki háztartási segítőként dolgozik.
Meggyőződésem, hogy nemcsak a gazdaság kifehérítését, hanem sok ember lelkiismeret furdalásának megszűntét is eredményezné, ha az ismertetett lehetőség napi rutinná, gyakorlattá válna.
Olyan sokan érzik rosszul magukat a feketén adott/szerzett jövedelmektől, azokról a nem kívánatos esetekről már nem is beszélve, amikor a ’vagyonosodási vizsgálat’ kapcsán kiderül, hogy a forráshiány alapján megállapított jövedelem, a NAV megítélése szerint eltitkoltnak minősül.
Itt a módszer arra, hogyan szabaduljanak meg a lelki tehertől. Havi ezer forintba kerül.

Szólj hozzá

jo tudni