2015. júl 22.

Art szerinti kifizetés

írta: Kothencz Éva
Art szerinti kifizetés

kifizetes.jpgTudta-e, hogy a közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan a kifizetést teljesítő fél vizsgálni köteles a havi nettó 200 000 forintot meghaladó kifizetések esetén, hogy a kifizetés jogosultjának van-e köztartozása?

A fenti kötelezettséget az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A. §-a írja elő, mely előírás a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseknek is a részét képezi. Fontos tudni, hogy az Art. szóban forgó rendelkezése nem kizárólag és nem elsősorban a közbeszerzési törvény szerinti ajánlatkérők és a velük szerződő ajánlattevők viszonylatában, hanem az ajánlattevőkkel továbbszerződő alvállalkozók, valamint az alvállalkozókkal szerződést kötő vállalkozók relációjában is érvényesítendő.

Az Art. szóban forgó §-a abból a célból került beiktatásra hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött valamennyi szerződéstípus és az annak teljesítéséhez kapcsolódó vállalkozási szerződések teljes láncolata vonatkozásában kizárólag akkor lehessen teljesíteni a kifizetéseket, ha a nyertes ajánlattevőknek, valamint a szerződés teljesítésében résztvevő vállalkozóknak nincsen köztartozásuk.

Nézzük, hogy az Art. 36/A. §-a kikre is tartalmaz kötelezést!
Az Art. 36/A. §-ának (1) bekezdése értelmében a közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt., közbeszerzési törvény) Kbt. szerinti nyertes ajánlattevő és annak a Kbt. szerinti alvállalkozói, valamint minden további, a Kbt. szerinti alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló vállalkozó között megkötött vállalkozási szerződések alapján havonta nettó 200 ezer Ft-ot meghaladó kifizetés csak abban az esetben teljesíthető, ha

- a kifizetést megelőzően a kifizetés jogosultja bemutat, átad vagy megküld egy 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolást a kifizetőnek, vagy
- az alvállalkozó a kifizetés időpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

A szabályozás kiterjed a közbeszerzési eljárás ajánlatkérője és a nyertes ajánlattevője közötti jogviszonyra is (Art. 36/A. § (6) bekezdés).

Az Art. 36/A. §-a alkalmazása szempontjából kifizetést teljesítőnek minősül tehát:

- az ajánlatkérő;
- a nyertes ajánlattevő;
- a Kbt. 4. §-ának 2. pontja szerinti alvállalkozó, valamint
- az alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló vállalkozó.

A közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan megkötött valamennyi szerződés esetén a kifizetést teljesítő félnek a szerződésben írásban tájékoztatni kell az (al)vállalkozót arról, hogy a szerződés és ennek teljesítése esetén a kifizetés az Art. 36/A. §-ának hatálya alá tartozik.

A kifizetést teljesítő a köztartozást mutató együttes adóigazolás átadása, bemutatása vagy megküldése után a köztartozás erejéig visszatartja a kifizetést. Amennyiben az együttes igazolás köztartozást mutat és a kifizetés kötelezettje ennek ellenére elmulasztja a visszatartást, a kifizetés erejéig egyetemlegesen felel az alvállalkozót a kifizetés időpontjában terhelő köztartozásért [Art. 36/A. § (3) bek.]. Ezen utóbbi előírás nem vonatkozik a közbeszerzési eljárás ajánlatkérőjére, azaz nem keletkezik egyetemleges felelőssége a visszatartási kötelezettség elmulasztása esetén.

Szólj hozzá

jo tudni