; ; ; ;

Az új közbeszerzési törvény érintette-e a 2015. évre irányadó nemzeti értékhatárokat?

2015. november 21. Dr. Kothencz Éva

Kérdésére vonatkozó válaszunk annyiban összetett, hogy amennyiben a felvetés arra irányul, emelkedtek-e idén a nemzeti értékhatárok az új közbeszerzési törvény (a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; Kbt.) hatályba lépése következtében, a válaszunk az, hogy nem.

A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló 2015. évi CXLIV. törvény az év fennmaradó részére, 2015. november 1. - 2015. december 31-éig tartó időszak vonatkozásában határozza meg a közbeszerzésekre irányadó nemzeti és uniós értékhatárokat is. A nemzeti értékhatárok nem változtak, illetve annyiban egészültek ki, hogy 2015. november 1-jétől a közszolgáltató ajánlatkérők tekintetében is kiterjed a törvény hatálya a koncessziós tárgyakra, így a költségvetési törvény tartalmazza immár az építési koncesszióra (nettó 200 millió Ft), illetve a szolgáltatási koncesszióra vonatkozó értékhatárokat is (nettó 100 millió Ft).

Ugyanakkor el kell mondani, hogy az új jogszabály érintett egyes, ún. belső értékhatárokat is a nemzeti eljárásrendben. Konkrétan, a nemzeti értékhatárokat (lásd! árubeszerzés/szolgáltatás megrendelés esetén nettó 8 millió Ft, építési beruházás esetén nettó 15 millió Ft) elérő, de az uniós eljárásrend alatti eljárásrendben bevezetésre került több olyan értékküszöb, amelyek elérése esetén eltérő eljárási szabályok irányadóak a nemzeti eljárásrenden belül. Így az ajánlattevők közvetlen felhívásával induló eljárás esetén (november 1-je előtt „három ajánlattevős” eljárás néven ismert) árubeszerzés/szolgáltatás megrendelésekor a korábbi nettó 25 millió Ft-os értékhatár helyett nettó 18 millió Ft-ig, építési beruházás esetén 150 millió helyett nettó 100 millió Ft-ig van lehetősége az ajánlatkérőnek négy ajánlattevőnek közvetlen ajánlattételi felhívást küldeni.
Az építési beruházások esetén bevezetésre került egy további „közbenső” értékhatár: nettó 500 millió Ft-ig (azaz nettó 100-500 millió Ft között) az építési beruházás tárgyú eljárások meghirdetéséről összefoglaló tájékoztatást kell közzétenni a Közbeszerzési Hatóság honlapján az eljárás megkezdése előtt legkésőbb 5 munkanappal megelőzően, míg az 500 millió Ft-ot elérő, illetve meghaladó értékű építési beruházások esetén kötelező a hirdetményeknek a hivatalos lapban (Közbeszerzési Értesítőben) való közzététele.

süti beállítások módosítása