Az alábbi tanulságos jogesetről a Kúria 2014-ben hozott végleges döntést.
A bérlő 2008. január 1-jén bérleti szerződést kötött egy üzlethelyiség bérletére. A bérbeadó által kibocsátott számlák alapján a bérlő visszaigényelte a negyedévente kiállított számlákban felszámított általános forgalmi adót. A bérbeadó 2007. decemberben benyújtott egy kérelmet a bérbeadás áfakötelessé tételére vonatkozóan az adóhatósághoz, azonban azt rövidesen a hatóság felszólítására visszavonta. A bérbeadás áfakötelessé tételére vonatkozó szabályos kérelmét a bérbeadó először 2010. február 15-én tette meg, 2009. december 16-ára visszamenőleges hatállyal, mely kérelmét a jogszabályi feltételek hiányában az adóhatóság elutasította.
A bérlőnél a 2008. IV. negyedévére lefolytatott adóvizsgálat után a számlakibocsátó bérbeadó stornó számlákat bocsátott ki 2009. év I. és III. negyedévére. A 2009. év október, november hónapra, valamint a 2010. I. és II. negyedévére a bérbeadásról kiállított, áfát tartalmazó számlákat azonban már nem stornózta. Erre figyelemmel az adóhatóság a bérlő terhére ezen számlák után áfakülönbözetet, s egyben áfahiányt állapított meg. A bérbeadó a bérlőt folyamatosan tévedésben tartotta, hiszen a jogszerűtlenül benyújtott kérelmeket, illetve adatlapokat mutatta csak be, az adóhatóság pedig arra hivatkozott, hogy az adótitok miatt az áfa hatálya alá történő bejelentkezésről információt adni nem tudott bérlő részére.
A bérlőnek az adóhatóság elleni keresetét az elsőfokú bíróság túlnyomó részben megalapozatlannak találta. A bérbeadási számlákkal kapcsolatban rögzítette, hogy a bérbeadó az áfakörbe úgy jelentkezett be, hogy bérbeadási tevékenységét nem jelentette be annak ellenére, hogy ilyen tevékenységet már korábban, 2008 évben is végzett. A visszamenőleges hatályú bejelentésre nem volt lehetőség, ebből következően a bérbeadó által kibocsátott számlákon az általános forgalmi adó felszámítására jogellenesen került sor az Áfa tv.) 86. § (1) bekezdés a. pontja alapján. Emiatt a bérlő sem gyakorolhatta az Áfa tv. 120. § a) pontja szerint adólevonási jogát. A számlák befogadásakor nagyobb körültekintéssel kellett volna a bérlőnek eljárnia és meg kellett volna követelnie a bérbeadótól az adó alá történő bejelentkezés igazolásának tényét. Ha a bérlőnek a legkisebb gyanúja is felmerült a számla hitelességével kapcsolatban, úgy azt nem kellett volna befogadnia addig, amíg pontos, konkrét információja nincs a számlakibocsátó társaság adókötelezettség választásával kapcsolatosan. Erre figyelemmel az adóbírság eltörlésére irányuló bérlői keresetet is megalapozatlannak találta.
A bérlő a jogerős bírósági határozat ellen a Kúriához felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az uniós joggyakorlat mellett a bérlő hivatkozott arra is, hogy az adóhatóság által kiadott szakmai állásfoglalások szerint a számlában feltüntetett áthárított adó levonhatóságát nem befolyásolhatják az olyan körülmények, amelyek a számla kibocsátójának róható fel, és a vevő azokra ráhatással nem bír. Hangsúlyozta, hogy a bérlő számára fel sem merült a számlák helyességének legkisebb gyanúja sem, hiszen a megelőző ellenőrzés során a két társaság együttesen jelent meg a revizor előtt, és közös elhatározással tettek eleget az ellenőr utasításainak, hiszen mindkét társaság a jogviszony teljes időtartama alatt a jogszerű eljárásra törekedett és a jogszerű állapot fennállásának tudatában működtek együtt. A társaságok között hosszú évek óta fennálló problémamentes jogviszony pedig joggal adott alapot a bérlő jó hiszemben történő számla befogadásának. A bérbeadó az áfaösszeget az államháztartásnak megfizette, és az adóhatóság sem vonta kétségbe sem tartalmilag, sem alakilag a bérbeadó által kibocsátott számlák hitelességét, a teljesítés megvalósulását. Mindezek alapján az ítélet helybenhagyása arra vezetne, hogy az adóhatóság kétszer szedné be adókülönbözet címén az áfaösszeget jogalap nélküli gazdagodást idézve ezzel elő. Az eljárás tisztességtelenségét súlyosbítja az a tény, hogy a bérbeadót is vizsgálta a jelen perrel érintett időszakra az adóhatóság, a támadott bérleti jogviszonyból eredő adótöbblet megállapítására pedig nem került sor.
A Kúria a bérlő által benyújtott felülvizsgálati kérelmet nagyobb részben alaposnak találta.
A Kúria álláspontja szerint az áfalevonás megítélésekor sem az adóhatóságnak, sem pedig a bíróságnak nem kellett alkalmaznia a C-80/11. és 142/11. számú, illetve a körhintacsalások kapcsán az Európai Unió Bírósága által kialakított, az objektív felelősségi rendszer ellen bevezetett „tudta vagy tudnia kellett" elvet, vagyis, hogy az adóalany csak akkor sújtható az általános forgalmi adólevonási jog megtagadásával, ha tudta vagy tudnia kellett, hogy beszerzésével HÉA-irányelv (és az azzal harmonizáló Áfa tv.) kijátszását megvalósító ügyletben vesz részt. Ugyanis a perbeli tényállás nem felel meg a fenti ügyekben rögzítettekkel.
A perbeli esetben egy, a HÉA irányelv és azzal harmonizáló Áfa tv. által fő szabályként áfamentesként szabályozott gazdasági tevékenység áfakötelessé tételéről van szó, ahol az áfa levonhatóságát a számlabefogadó adóalany körültekintő eljárása nem befolyásolja. Az a tény a vizsgálandó és ügydöntő, hogy a jogszabály szerint áfamentes szolgáltatást annak nyújtója szabályszerű bejelentéssel áfa kötelessé tette-e. Ez a perbeli esetben nem történt meg.
A számlakibocsátó bérbeadó hanyag, megtévesztő magatartása az adóbírság kapcsán vizsgálható. A Kúria nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak a bérlővel szemben kiszabott adóbírság további mérséklésére, eltörlésére irányuló kereseti kérelem elutasításának indokaival. A bérlő a bejelentő adatlap ismeretén kívül további információt a bérbeadótól nem szerezhetett, e körben információkérési jogosultsága behatárolt volt. Semmiképpen sem követhető az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt azon iránymutatás, hogy szerződésszegő magatartást tanúsítson (pl. ne fizessen bérleti díjat) mindaddig, amíg a bérbeadó egyéb más úton választását nem igazolja. Egyértelműen rögzítette a Kúria, hogy a bérlő kellően körültekintő magatartást tanúsított a jogügylet kapcsán, a jogszabályban biztosított lehetőségeit kimerítette, további jogszabályok által biztosított mozgástere nem volt. A Kúria a tényállás kapcsán feltárt körülmények miatt úgy ítélte meg, hogy a bérlő tévedése, a bérbeadó megtévesztő magatartása nem vezethet a bérlő adólevonási jogának elenyészéséhez.
A határozat indoklásában a Kúria utalt arra, hogy a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006. november 28-ai 2006/112. EK Tanácsi Irányelv szabályaiból az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következően a tagállamoknak lehetőségük van elfogadni az adó helyes megállapítása és az adókijátszás elkerülése érdekében intézkedéseket, azonban ezek nem haladhatják meg a célok eléréséhez szükséges mértéket. Ezen intézkedéseket tehát nem lehet úgy alkalmazni, hogy azok veszélyeztessék a HÉA semlegességét, amely a HÉA közösségi szabályozás által bevezetett közös rendszerének egyik alapelvét képezi. Közvetkezésképpen, ha a HÉA visszatérítése az adó-visszatérítési igény érvényesítésével kapcsolatban megállapított feltételek miatt lehetetlen vagy rendkívül nehézzé válik, az említett elvek megkövetelhetik, hogy a tagállamok olyan eszközöket és eljárási szabályokat vezessenek be, amelyek lehetővé teszik, hogy az adóalany visszaigényelhesse a jogtalanul felszámított adót. Az is az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az adókijátszások és adókikerülések megakadályozását célzó intézkedések kizárólag az e cél eléréséhez feltétlenül szükséges mértékben térhetnek el a HÉA alapjára vonatkozó rendelkezésektől. Ugyanis ezen intézkedések csak a lehető legkisebb mértékben sérthetik a hatodik irányelv céljait, és ezért nem lehet úgy alkalmazni őket, hogy veszélyeztessék a HÉA semlegességét, amely a vonatkozó uniós szabályozás által bevezetett közös HÉA-rendszer egyik alapelvét képezi.
A felülvizsgálati kérelemből kiderült, hogy az adóhatóság nem csupán a bérlőnél vizsgálta az adólevonási jog jogosságát, hanem a számlakibocsátó áfa bevallásának jogszerűségét is ellenőrizte. A kibocsátott számlákban jogosulatlanul felszámított általános forgalmi adó tekintetében megállapítást nem tettek. Ebből következően a számlakibocsátót terheli az általános forgalmi adó befizetési kötelezettség (mivel azt felszámította), ugyanakkor a számlabefogadói oldalon a szolgáltatásnyújtás áfamentességére való hivatkozással annak visszaigénylését az adóhatóság megtagadja. Egy ilyen eljárás esetén a Bíróság által többször hangsúlyozott HÉA semlegesség elve sérül. A számla helyesbítési eljárás, a számlakibocsátó oldalán fennálló visszakövetelés az ellenőrzéssel lezárt időszak miatt már nem gyakorolható, így az a helyzet áll elő, hogy az állam olyan általános forgalmi adót szed be, ami ténylegesen nem illeti meg.
Hivatkozott a Kúria a Bíróság C-107/13. számú Firin OOD ügyben kifejtett azon álláspontjára: „az adósemlegesség elvének tiszteletben tartását biztosítja az a lehetőség, amelyet a tagállamoknak elő kell írniuk, hogy minden jogtalanul felszámított adó helyesbíthető, amennyiben a számla kibocsátója jóhiszeműen járt el vagy ha kellő időben és teljes mértékben elhárította az adóbevétel-kiesés veszélyét (55. pont)". A számla-adóbevallás helyesbítésének fentiek szerinti elenyészése következtében a Kúria szerint a jogszerű eljárás az, ha a bérlő gyakorolhatja az áfalevonási jogát anélkül, hogy ezzel az adóhatóság jogszerű adóbeszedési jogosultságát megsértené.
Az adóhatóság által sem vitatottan a számlák szerinti felek között a számla szerinti gazdasági események végbementek, az ügyleteket a bérlő adóköteles tevékenységéhez használta fel, a számlakibocsátó eleget tett adófizetési kötelezettségének és a bérlő adólevonási jogának gyakorlásával az állami költségvetést kár nem éri. Az adóhatóság lényegében egy tartozatlanul megfizetett adó visszaigénylését tagadta meg a bérlőtől. A számlakibocsátó levizsgálása folytán megfosztotta a bérlőt (és a számlakibocsátót is) attól a lehetőségtől, hogy önellenőrzéssel vagy a számlák további helyesbítésével a fennálló helyzetre megoldást találjanak. Az adóhatóság rendelkezett minden olyan információval és okirattal, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az adóbevétel-kiesés veszélyét elhárítsa. Ennél fogva az ügyben az adóhatóság eljárása és határozata – a Kúria végleges döntése szerint – nem felelt meg a közösségi jog szabályainak, amikor olyan adó levonását tilalmazza, amely visszaigénylésének a lehetősége már nem állt fenn.
