; ; ; ;

Mely esetekben és feltételek mellett támaszkodhat az ajánlattevő az alkalmasság igazolása érdekében más szervezet kapacitására?

2016. május 28. Dr. Kothencz Éva

tamogatas_1.jpg

Az új közbeszerzési törvény (a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; Kbt.) alapján változatlanul biztosított az ajánlattevők számára, hogy az alkalmassági előírásoknak bármely más szervezet vagy személy – adott esetben alvállalkozó – kapacitására támaszkodva is megfeleljenek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.

[Kbt. 65. § (7) bek.] A szabályozás hátterében az a megfontolás áll, hogy az eljárásban ajánlattevőként indulni kívánó gazdasági szereplőknek nem minden esetben áll valamennyi személyi, tárgyi feltétel a rendelkezésükre, amelyek a közbeszerzési eljárásban való részvételhez szükségesek. A jogszabály ezért lehetőséget biztosít a hiányzó alkalmasság pótlására, annak más gazdasági szereplő útján történő biztosítására.

Az alkalmasság igazolása érdekében más szervezet kapacitására támaszkodás esetén az ajánlatban (jelentkezésben) meg kell jelölni ezt a szervezetet, illetve a felhívás vonatkozó pontjával együtt azt (azokat) az alkalmassági követelmény(eke)t, amely (amelyek) igazolása érdekében az ajánlattevő (részvételre jelentkező) ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ilyen esetben az adott alkalmassági követelmény igazolásához szükséges dokumentumokat a kapacitást nyújtó szervezet tekintetében kell majd csatolni. A Kbt. új előírása alapján már nem elegendő csupán a kapacitást nyújtó szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozata az erőforrások rendelkezésre állásáról, hanem ennek okirati bizonyítékát várja el a jogszabály. Eszerint olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okiratot kell csatolni, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. 

Szigorúbb elvárást fogalmaz meg a jogszabály akkor, ha a referenciára vonatkozóan vagy valamely nyilvántartásban szereplésre, kamarai tagságra vonatkozó előírás tekintetében kíván az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodni. Ilyenkor a szóban forgó referencia-követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet valósítja meg azt az építési beruházást, szolgáltatást vagy szállítást, amelyhez e kapacitásokra szükség van. Valamely nyilvántartásban szerepléssel, engedéllyel kapcsolatos alkalmassági előírás esetén szintén akkor vehető igényben más szervezet, ha ez a szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll.

Előzőektől eltérően alakul a pénzügyi alkalmasság más szervezet útján történő igazolása. A szabályozás ez esetben is abból a megfontolásból táplálkozik, hogy megfelelő garanciákat biztosítson az ajánlatkérő számára akkor, amikor a szükséges alkalmasság nem kizárólag a szerződéskötő személy révén valósul meg. Az előírás értelmében az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő (jelentkező) a pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Polgári Törvénykönyv 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

süti beállítások módosítása