2017. máj 27.

Referencia igazolások szabályai

írta: Dr. Kothencz Éva
Referencia igazolások szabályai

Változnak a közbeszerzési eljárásokban a referencia igazolásának a szabályai

A Kormány 2017. május 19-én kihirdetett 115/2017. sz. rendeletével (lásd Magyar Közlöny 2017. évi 73. száma) több közbeszerzési tárgyú végrehajtási rendelet módosításáról döntött. Az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 115/2017. (V.19.) Korm.rendeletnek (a továbbiakban: Kr. Mód.) a közbeszerzési eljárásokban benyújtandó referenciákat érintő változásairól az alábbiakban számolunk be.

referencia_salata.jpg

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 65. §-ának (2) bekezdése értelmében az ajánlatkérőknek az uniós értékhatárt elérő beszerzéseik során – fő szabály szerint – meg kell határozniuk legalább egy, az ajánlattevők (részvételre jelentkezők) műszaki, szakmai alkalmasságának megítélésére alkalmas szempontot, amelyet az eljárást megindító felhívásban pontosan meg is kell jelölni. Az alkalmasság igazolására szolgáló eszközöket, (módszereket) a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Akr.) tartalmazza. Az Akr. 21. §-a (1), (2) és (3) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlatkérő a gazdasági szereplők alkalmasságát előírhatja az előző évek – árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén fő szabály szerint három év, építési beruházás esetén öt év – legjelentősebb teljesítései (referenciamunkái) alapján. Amennyiben a megfelelő szintű verseny biztosítása érdekében szükséges, az ajánlatkérő a fő szabály szerinti három/öt év helyett az eljárást megindító felhívás feladásától (megküldésétől) visszafelé számított hat/nyolc évben teljesített munkákat is figyelembe veheti, feltéve, hogy ezt az eljárást megindító felhívásban jelezte.

A Kr. Mód. által e tekintetben bevezetett módosítás lényege, hogy egyfelől rögzíti, mit kell az elmúlt években teljesített munkának tekinteni, másfelől kiterjeszti az ajánlatkérő által vizsgálatba bevonható referenciaidőszakot. A Kr. Mód. 1. §-a értelmében az ajánlatkérő a referenciamunkák körében az adott – általa előírt – időszakban befejezett munkákat fogadhatja el. Ami pedig a munka kezdetét illeti: árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén a legfeljebb hat éven belül megkezdett szállítások, illetve szolgáltatás-megrendelések vehetők figyelembe (amennyiben eleve hosszabb, azaz hat év volt a referenciaidőszak, a figyelembe vehető időszak kilenc év). Építési beruházás esetén pedig fő szabály szerint az elmúlt öt évben befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett nyolc évben meghatározott referenciaidőszak esetén pedig a legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett – építési beruházásokat lehet figyelembe venni.

A Kr. Mód. által bevezetett további lényeges változás, miszerint a kiírók kötelesek elfogadni az olyan – egyébként a referencia követelményeknek megfelelő – korábbi teljesítéseket, amelyek valamely szerződés részteljesítéseként valósultak meg.

A módosítás érintette a referenciaigazolás tartalmát, azaz az ajánlatkérő által az igazolásban megkövetelhető információk körét: a jövőben az ajánlatkérő csak indokolt esetben kérheti meg az ellenszolgáltatás összegének feltüntetését, feltéve, hogy a korábbi teljesítéshez kapcsolódóan nem írható elő mennyiségi meghatározás.

Végezetül a referencia kiállítóját (korábbi szerződő partnert) érintő szabály értelmében a referencia igazolás kiállítására vonatkozó kérés beérkezését követő két munkanapon belül ki kell állítani az igazolást.

A fenti változások a Kr.Mód. hatályba lépését követően, azaz 2017. június 1-jét követően megkezdett közbeszerzési eljárásokban alkalmazandóak.

 

Szólj hozzá

jo tudni