2018. jan 10.

Változás az egyszerűsített foglalkoztatás mentesített összegének meghatározásában

írta: Dr. Magyar Zsuzsanna
Változás az egyszerűsített foglalkoztatás mentesített összegének meghatározásában

A MAGYAR KÖZLÖNY 193. számában, 2017. november 23-án, csütörtökön jelent meg az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosítása (Iromány száma: T/18009.), mely a kihirdetést követő naptól hatályba is lépett.

 ber_emelkedes.jpgA módosításnak megfelelően már 2017-ben is emelkedik a mentesített keretösszeg, az alábbiak szerint:

1. § Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Efo tv.) 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 7. § (2) bekezdésében meghatározott foglalkoztatásból származó bevételből a természetes személynek nem kell jövedelmet megállapítania és bevallást benyújtania, feltéve hogy az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétele nem haladja meg az egyszerűsített foglalkoztatás naptári napjainak száma és az adóév első napján hatályos

  1. a) kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) vagy
  2. b) – ha részére alapbérként, illetve teljesítménybérként legalább a garantált bérminimum 87 százaléka jár – a garantált bérminimum napibérként meghatározott összege 130 százalékának szorzatát (a továbbiakban: mentesített keretösszeg).”

2. § Az Efo tv. a következő 19. §-sal egészül ki:

„19. § Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról szóló 2017. évi CLXI. törvénnyel megállapított 9. § (2) bekezdését a 2017. évben megszerzett jövedelem személyijövedelemadó-kötelezettségének megállapítása során is alkalmazni kell.”

A fenti szabályozás módosításának tükrében, tehát az új szabályokat a 2017-es személyi-jövedelemadó-kötelezettség megállapításakor is alkalmazni kell. A mentesített keretösszeg a minimálbér vagy a garantált bérminimum 130%-ának megfelelően pedig a következőképp alakul:

2017

2018

Minimálbér

5 870 Ft helyett
7 631 Ft

6 350 Ft helyett
8 255 Ft

Garantált bérminimum

7 410 Ft helyett
9 633 Ft

8 300 Ft helyett
10 790 Ft

 

 

Szólj hozzá

szosszenet jo tudni