; ; ; ;

Céltartalék képzése a végkielégítés miatt várható kötelezettségekre

2020. április 6. Dr. Sztanó Imre

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 15.§ (8) bekezdése szerint: „Nem lehet eredményt kimutatni akkor, ha az árbevétel, a bevétel pénzügyi realizálása bizonytalan. A tárgyévi eredmény meghatározása során az értékvesztés elszámolásával, a céltartalék képzésével kell figyelembe venni az előrelátható kockázatot és feltételezhető veszteséget akkor is, ha az az üzleti év mérlegének fordulónapja és a mérlegkészítés időpontja között vált ismertté. Az értékcsökkenéseket, az értékvesztéseket és a céltartalékokat el kell számolni, függetlenül attól, hogy az üzleti év eredménye nyereség vagy veszteség”

 top-view-business-man-working-laptop_23-2148488674.jpg

Az óvatosság elvének érvényesítése céltartalék képzési kötelezettséggel jár együtt. A 41.§ (1) bekezdése alapján – a szükséges mértékben - az adózás előtti eredmény terhére céltartalékot kell képezni azokra a múltbeli, illetve a folyamatban lévő ügyletekből, szerződésekből származó, harmadik felekkel szembeni fizetési kötelezettségekre, amelyek a mérlegfordulónapon valószínű vagy bizonyos, hogy fennállnak, de összegük vagy esedékességük időpontja még bizonytalan, és azokra a vállalkozó a szükséges fedezetet más módon nem biztosította. A törvény felsorolása példaként említi a végkielégítés miatti fizetési kötelezettséget.

 

Sajnálatos módon a törvény által kiemelt példa a járvány miatt aktuálissá vált. Ha a mérlegkészítés időpontjáig döntést hoznak a munkavállalók elbocsátására, akkor szükségessé válik a céltartalék képzése. Arra azért figyelemmel kell lenni, hogy céltartalék a szokásos üzleti tevékenység rendszeresen és folyamatosan felmerülő költségeire nem képezhető. Ez utóbbi kérdés akkor vetődik fel, ha a felmondás 2019. évről áthúzódik 2020. évre. A felmerülő költségek már 2019. évben elszámolásra kerültek, de alkalmazni kell az időbeli elhatárolást, ugyanis a munkabér költség arányos része 2020. év költségét fogja terhelni. A végkielégítés miatt képzett céltartalék majd 2020. évben fogja ellentételezni a költségként elszámolt összeget.

 

Még az is kérdésként vetődhet fel, hogy mi a teendő abban az esetben, ha az elbocsátásra vonatkozó döntés a mérlegkészítés időpontja után születik meg. Ha a beszámoló már elfogadásra került, akkor nincs (nem lehet) teendő. Amennyiben a beszámoló még nem került elfogadásra, úgy mérlegelni kell, hogy a várható kötelezettség jelentős mértékű-e. Ha igen, akkor mérlegelhető a mérlegkészítés időpontjának módosítása is, de ehhez meg kell változtatni a számviteli politikát és az időpont módosításának hatását a kiegészítő mellékletben be kell mutatni.

 

 

nagy_banner_vegleges.jpg

 

süti beállítások módosítása