Hogy a kisadózót mikor kell nem főállásúnak tekinteni, azt a Kiva (2012. évi CXLVII.) törvény 2. § 8. pontjában találjuk. E szerint nem főállású az a kisadózó, aki
- legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll, azzal, hogy a heti 36 órás foglalkoztatás megállapításánál az egyidejűleg fennálló munkaviszonyokban előírt munkaidőt össze kell számítani,
- a Tbj. (2019. évi CXXII. törvény) szerinti kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül,
- a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek alapján külföldön biztosított személynek minősül,
- a kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény alapján más államban biztosítottnak minősül,
- olyan magánszemély, aki 2011. december 31-én a Tny. (1997. évi LXXXI.) törvény alapján megállapított rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, és és az Mm. (2011. évi CXCI. törvény) 32-33. §-a alapján rokkantsági ellátásban vagy rehabilitációs ellátásban részesül,
- rokkantsági ellátásban részesül és egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 50 százalékos vagy kisebb mértékű,
- a kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban nem kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak vagy társas vállalkozónak minősül, ideértve más kisadózó vállalkozásban fennálló főállású kisadózó jogállást is.
A felsorolás egyértelmű, a napi gyakorlatban az utolsó pontban említett körülmények szoktak csak problémát okozni.
A megfogalmazás első része azt rögzíti, hogy kisadózóként nem minősül főállásúnak az a vállalkozó, aki egyéni vagy társas vállalkozóként biztosított. Tehát mennyiben valaki egyidejűleg egyéni vagy társas vállalkozói tevékenységet, illetve kisadózói tevékenységet folytat, akkor mindig az egyéni vagy társas vállalkozói tevékenység tekintendő „főállásnak”, (e jogviszonyában kell minimális adó- és járulékfizetési kötelezettséget kell teljesítenie), míg kisadózóként nem terjed ki rá a biztosítás és csak havi 25 ezer forintos KATA terheli.
Másként fogalmazva: a vázolt esetben nincs a vállalkozónak döntési lehetősége arra vonatkozóan, hogy melyik tevékenységét tekinti főállásnak.
Ezzel számos vállalkozó csak a nyugdíj megállapításra irányuló eljárás során szembesül: mikor például azzal szembesül, hogy az „alvó” betéti társaságában társas vállalkozóként minimum járulékfizetésre lett volna kötelezett (ahol tagi jövedelem híján nem fizetett járulékot), míg a kisadózóként nem volt biztosított és ennek megfelelően évekre visszamenőleg önellenőrzést kell végeznie…
Ugyanakkor néha előnyös is ez a felállás. Amennyiben a CSED-ben részesülő kisadózó rendelkezik egyéni vagy társas vállalkozói jogviszonnyal (amelyben a CSED-re tekintettel mentesül a minimum járulék alól), akkor emellett kisadózóként a CSED tartama alatt is szabadon folytathatja a tevékenységét, mert a biztosítási kötelezettséggel nem járó jogviszony a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény vonatkozásában nem minősül keresőtevékenységnek.
