2016. máj 11.

De minimis támogatások rendszere

írta: Magyar Miklósné Zsuzsa
De minimis támogatások rendszere

de_minimis.jpgA vállalkozások a társasági adó bevallásában találkoznak a fenti támogatásokkal, melyet tájékoztató adatként közölni kell. Mindig homályos, hogy vajon ezt a táblát hogy és milyen módon kell kitölteni.

Most az általános szabályokhoz kívánunk segítséget nyújtani a 1529 bevallás ilyen irányú kitöltéséhez.

Csekély összegű támogatásnak minősül, ha adórendszer keretében közvetett támogatás veszünk igénybe, vagy adórendszeren kívüli közvetlen támogatásban részesülünk. Ebben az esetben a 1407/2013 EU rendelet szerint 3 egymást követő, a vállalkozó által alkalmazott pénzügyi év időszakában a támogatás összege nem haladhatja meg a 200 ezer eurót, illetve közúti szállítás terén a 100 ezer eurót. A rendelet csak abban az esetben alkalmazható, ha előre meghatározható a támogatás pontos összege. 

Adórendszeren kívüli közvetlen nyújtott támogatás csak abban az esetben lesz de minimis, ha azt a jogszabály, a pályázati program, vagy valamilyen támogatási szerződés, határozat stb. kifejezetten ennek jelöli meg.

Az összeghatár számításánál a gördülő módszert kell alkalmazni:

  • adórendszeren belüli támogatások közül a 2015-ben benyújtott adóbevallásban (1429), és a 2014-ban benyújtott adóbevallásban (1329) érvényesített de minimis támogatások összegét, valamint
  • az adórendszeren kívüli (közvetlen) támogatások közül a 2013-ban, a 2014-ben, és a 2015-ben a jelen adóbevallás benyújtásáig odaítélt támogatások összegét kell figyelembe venni.

A forintra történő átváltás:

  • Kapott támogatások esetében a forintérték az támogatás megítélése adóévében az érvényes referencia rátával számított jelenértéken meghatározott összeg, és a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, az MNB devizaárfolyamán kell euróra átváltani.
  • Tao-ban igénybe vett támogatások esetén az adóév utolsó napján érvényes MNB által jegyzett devizaárfolyam.

Támogatás intenzitása:

Amennyiben a vállalkozás olyan beruházáshoz kíván igénybe venni támogatást, amelyhez állami támogatást is kapott, akkor a halmozódás miatt az állami támogatás, és a de minimis támogatás együttes összege nem haladhatja meg a csoportmenteségi rendeletben meghatározott támogatás intenzitását.

A támogatások intenzitása 2014.-julius 1.-től változott. Az UNIÓ az SA37718 számon elfogadta a 2014-2020.-ig. a Magyar Regionális Támogatási Térképet a 37/2011(III.22.) korm. rendelet. 158/2014/(VI.30.) korm. rendelet.

25. § (1)153A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképről szóló, 2014. március 11-i SA.37718 (2013/N). számú bizottsági határozattal engedélyezett regionális támogatási térkép szerint nagyvállalkozások esetében a következő maximális támogatási intenzitások alkalmazandók:

a) az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50%,

b)
 
a Közép-Dunántúl régióban 35%,

c)
 
a Nyugat-Dunántúl régióban 25%,

d)
 
a Közép-Magyarország régióban

da) Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken 35%, valamint

db) Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár és Solymár településeken 20%.

(2)154 Az (1) bekezdés szerinti területi besorolásonként meghatározott támogatási intenzitások - a nagyberuházások kivételével - a kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, a középvállalkozások beruházásai esetében 10 százalékponttal növelhetők.

(3) Nagyberuházások esetében az alkalmazható maximális támogatási intenzitás

a) ötvenmillió euró elszámolható költségrészig az (1) bekezdésben meghatározott mérték száz százaléka,

b) az ötvenmillió euró és a százmillió euró közötti elszámolható költségrészre az (1) bekezdésben meghatározott mérték ötven százaléka és

c) a százmillió euró feletti elszámolható költségrészre az (1) bekezdésben meghatározott mérték harmincnégy százaléka.

Természetesen a támogatások rendszerének megismeréséhez segítséget nyújt a 651/2014. EU szerződés 107 és 108-as cikk.

Szólj hozzá

fontos es aktualis