; ; ; ;

Közbeszerzési Hatóság szerződésekkel kapcsolatos ellenőrzési jogköre

2016. július 13. Dr. Kothencz Éva

minosegi_kontroll.pngA közbeszerzési törvény alapelveinek betartása nemcsak a versenyeztetési eljárás, hanem az annak eredményként kötött szerződések teljesítése során is kiemelt jelentőségű. Mivel a közbeszerzési eljárás egésze a megfelelő ajánlattevő kiválasztására és az ajánlatkérő szempontjából legkedvezőbb ajánlat meghatározására irányul, fokozott érdek fűződik ahhoz, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések az abban foglaltaknak megfelelően teljesüljenek.

Az új közbeszerzési törvény (a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; Kbt.) több rendelkezése is e célt hivatott szolgálni. Ilyen a Közbeszerzési Hatóság feladatai körében újonnan megjelent hatósági ellenőrzési jogkör.

Az új Kbt. 187. § (2) bekezdésének j) pontja a Közbeszerzési Hatóságot hatósági ellenőrzés lefolytatására jogosítja fel. Ennek keretében a Hatóság figyelemmel kíséri a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések módosítását és ellenőrzi is azok teljesítését, jogsértés esetén pedig kezdeményezi a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy a bíróság eljárását.

 Az ellenőrzési tevékenyég részleteit végrehajtási rendelet tartalmazza. A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának Közbeszerzési Hatóság által végzett ellenőrzéséről szóló 308/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 4. §-a alapján a Hatóság az ellenőrzési tevékenységet – főszabály szerint – a Hatóság elnöke által jóváhagyott éves ellenőrzési terv alapján végzi, amelyet a honlapján is közzétesz. Ezen túl hivatalból is indulhat eljárás, amelyet a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalbóli eljárásának kezdeményezésére jogosultak [lásd Kbt. 152. § (1) bekezdés] kezdeményezhetnek.

A Közbeszerzési Hatóság 2016. évre vonatkozó, az ellenőrzés alá vont ajánlatkérőket és konkrét szerződéseket tartalmazó ellenőrzési terve a Hatóság honlapján (www.kozbeszerzes.hu/tevekenysegek/szerzodes-ellenorzes/) elérhető. A Hatóság 2016-ban szám szerint 31 szerződés/eljárás ellenőrzését tűzte ki célul, amelyek közül jó néhány útépítési beruházással kapcsolatos szerződésre vonatkozik, emellett több kiemelt projekt, illetve egészségügyi beruházás ellenőrzése is helyett kapott a tervben. A terv összeállítása során a Hatóság figyelembe vette a hozzá érkezett ún. közérdekű bejelentéseket, a hivatali tevékenysége ellátása során észlelteket, illetve – egyebek mellett – az ellenőrzést végző hatóságok tapasztalatait. A már elrendelt ellenőrzésekről ugyancsak a Hatóság már említett honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Fontos megjegyezni, hogy a Kbt. idézett rendelkezéseit a Kbt. 2015. november 1-jei hatályba lépését megelőzően megkezdett eljárások eredményeként kötött szerződésekre is alkalmazni kell [Kbt. 197. § (1) bek.].

süti beállítások módosítása