; ; ; ;

1 millió forint - Beszerzések szabályai

2017. február 18. Dr. Kothencz Éva

2017-től versenyeztetési kötelezettség terheli az ajánlatkérőket a közbeszerzési értékhatár alatti, de 1 millió forintot meghaladó beszerzéseik megvalósítása érdekében

 forint.jpg

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 2017. január 1-jével módosított szabályai több tekintetben szigorításokat vezetnek be a közpénzek felhasználása terén. Jelen írás keretében az egyik jelentős, az ajánlatkérő szervezetek meghatározó részét érintő változásról számolunk be.

A módosítás abban áll, hogy a közbeszerzési törvény immár az egymillió forintot elérő, ugyanakkor a közbeszerzési értékhatár alatti szerződésekre is előírja a versenyeztetési kötelezettséget három ajánlat bekérésével. A jövőben tehát – főszabály szerint – a kis értékű beszerzések esetében is a gazdasági megfontoláson alapuló kiválasztásnak kell érvényesülnie és nincsen lehetőség a szerződések „közvetlen odaítélésére”.

[„Kbt. 4. § (3) Az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek az egymillió forintot elérő, de a 15. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti értékhatárokat el nem érő értékű, a 8. § (2)-(6) bekezdése szerinti szerződéseik megkötését megelőzően is kötelesek – az e törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint, az ott meghatározott kivételekkel – legalább három ajánlatot bekérni.”]

Fenti kötelezettség azonban nem a teljes ajánlatkérői kört érinti, hanem a Kbt. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szervezeti kört, nevezetesen:

  • a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és intézményei;
  • a Kormány közalapítványai;
  • azon többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek, amelyekben az állam nevében a tulajdonosi (részvényesi, tagsági stb.) jogokat miniszteri rendelet vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött megbízási szerződés alapján központi költségvetési szerv vagy intézménye gyakorolja.

A kis értékű beszerzések versenyeztetésének alapvető szabályait a Ptk. tartalmazza (lásd Ptk. 6:74-76.§), míg részletes szabályait végrehajtási rendelet, a közbeszerzési értékhatárok alatti értékű beszerzések megvalósításával és ellenőrzésével kapcsolatos szabályokról szóló 459/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet.) rögzíti. A Rendelet – többek között – előírja, hogy az ajánlatkérőnek az ajánlattételre felhívandó gazdasági szereplőket lehetőség szerint az ajánlatkérő székhelye (telephelye), vagy a szerződés tárgyát képező szolgáltatás, árubeszerzés, vagy építési beruházás teljesítésének helye szerinti mikro-, kis- vagy középvállalkozások közül kell kiválasztania. A Rendeletben foglaltak betartását a közbeszerzésekért felelős miniszter ellenőrzi.


 

 

süti beállítások módosítása