Az adózás rendjéről szóló törvényünkbe 2016. január elsejével kerültek bele az adózói minősítéssel kapcsolatos rendelkezések. Az első minősítésen már túlestek a vállalkozások a tavalyi évben, most azokat a szempontokat szedjük össze, amelyeket érdemes szem előtt tartani a megbízható adózói státusz „elnyerése” esetében.
Általánosságban elmondható, hogy az adózói minősítés célja nem más, mint egyfajta „rangsor” felállítása a vállalkozások adózói magatartásának megfelelően. A jogalkotó szándéka, hogy előnyöket nyújtson azon adózóknak, akik adókötelezettségüket „rendesen” teljesítik, míg hátrányos, szigorúbb elbírálással éljen a kockázatos adózói kör felé.
Ennek megfelelően három csoportot képeznek az adózók: megbízható, kockázatos és általános adózók.
A megbízható adózók jelentős kedvezményeket kaptak, előnyként jegyezhetjük meg például, hogy mulasztási bírság kiszabása helyett, a kötelezettség teljesítésére hívja fel az adózót – a határidő kitűzése mellett – a bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása esetén az adóhivatal. Mulasztási bírságot a NAV jelen adózói körnek csak a felhívás eredménytelensége esetén szab ki. Szintén előnyként értékelhetjük az áfa visszaigénylő pozícióban lévő vállalkozások esetében, hogy a kiutalás 2017. január 1-től 45 napra csökkent, és ez a visszaigénylési idő 2018-től tovább rövidül 30 napra.
Nézzük a további előnyöket:
- A NAV által végzett ellenőrzés időtartama nem haladhatja meg a 180 napot, ha az ellenőrzés ideje alatt végig megbízható adózó
- A kiszabható mulasztási bírság és adóbírság felső határa esetükben az általános szabályok szerint kiszabható mulasztási bírság felső határának legfeljebb 50 százaléka.
A megbízható adózókra vonatkozó feltételek listája ettől az évtől kezdődően tovább bővült, méghozzá kiegészült azzal a követelménnyel, hogy az adózó tárgyévre vonatkozó adóteljesítménye pozitív legyen. Ezzel az a célja a jogalkotónak, hogy az ún. alvó cégeket kizárja a kedvező minősítés alól, hiszen a feltételeket nézve sok esetben a nem működő vállalkozások is megfelelnek a megbízható adózói kritériumoknak.