A néhány hete elindult utazásunk során most Magyarország számviteli fejlődését tekintjük át. Hazánkban a kereskedelmi könyvek vezetésére vonatkozó legrégebbi rendelkezés III. Károly király 1723. évi kereskedésre vonatkozó dekrétumának 53. cikkében található. Eszerint minden kereskedő rendes és szabályszerű módon könyveket köteles vezetni, és abban hitelezéseit pontosan nyilvántartani. Ha belegondolunk, akkor ez már majdnem 300 éves múltat jelent!
A jogi szabályozást illetően meghatározóak az 1840. évi törvények. Ezek közül ki kell emelni a XV. és a XVI. törvénycikkeket, ugyanis ezek tartalmaznak utasításokat az üzleti könyvek vezetésére, az elszámolási szabályok betartására és a feljegyzések bizonyító erejére vonatkozóan. A hivatkozott jogszabályok szerint: „Minden, ami a kereskedők és a gyártók kereskedése és gyártása körébe tartozik, legyen az adás-vevés vagy egyéb kereskedői és váltói ügy, időrend és folyószám szerint a megfelelő följegyzési könyvekbe jegyeztessék fel.” A törvény tehát már ebben az időben előírta a napló és a főkönyv hiteles vezetését.
A számviteli szabályozás szempontjából is jelentős figyelmet érdemel az 1875. évi XXXVII. törvény, azaz a kereskedelmi törvény. E törvény a könyvvezetési kötelezettséget a következő módon szabályozta: „Minden kereskedő köteles bekötött, laponként folyószámmal ellátott és átfűzött könyveket vezetni, amelyek ügyleteit és vagyoni állását teljesen feltüntetik; emellett azonban szabadságában áll a könyvvezetés bármely módját és annál bármely élő nyelvet használni. ... Bevezetések a rendszerint kitöltendő helyeken hézaghagyás nélkül teljesítendők. A bevezetés eredeti tartalmát törlés által vagy másként olvashatatlanná tenni, valamint kivakarni, vagy oly változtatást tenni tilos, amelyek minőségüknél fogva kétséget hagynak az iránt, vajon az eredeti bevezetéskor vagy később történtek-e.” 1875. évben tehát már meghatározták az üzleti könyvek vezetésének módját és előírták a mérleg és a leltár készítését. A könyvviteli kötelezettséget Magyarországon elsőként ez a jogszabály írta elő, de a kereskedelmi törvény nem foglalkozott a mérlegvalódiság elvével. Az 1925. évben megjelent pénzügyminiszeri rendelet (7000/1925.) már foglalkozik a kereskedői mérleg valódiságának kérdésével is.
Talán érdemes megemlíteni, hogy a magyar kereskedelmi jog kialakulásában a legfontosabb szerepe a német kereskedelmi jognak volt.
Kiemelendő az 1930. évi V. törvény, amely bevezette a hites könyvvizsgálói képesítést, és egyben a hites könyvvizsgáló feladatairól is rendelkezett.
Az 1940-es évek elején a német rendszer alapján megindult a számvitel egységesítése, amelynek célja a részletes szabályozás és a kötelező számlakeret kidolgozása volt.
A könyvelési technika fejlődésével a bekötött könyvek használata mellett előtérbe került a szabadlapos könyvelési eljárás. Emiatt egy 1948. évi miniszteri rendelet megszüntette a bekötött könyvek kötelező használatát és lehetővé tette a szabadlapos átíró eljárás alkalmazását. Csak érdekességként említem meg az evolut tábla alkalmazását. Ez egy fémtábla, amely a kettős könyvvitel alkalmazásának fontos eszköze volt. A fémtáblára kellett helyezni a naplót (az idősoros feljegyzés érdekében), majd erre tettük az indigót és a leszorító fül alkalmazásával erre helyeztük az érintett számlalapot. (a kartont). Így egyidőben könyvelhettünk idősorosan és számlasorosan. Azóta a könyvelési technikák igen sokat fejlődtek. A korszerű informatikai rendszerek az elszámolásokat sok tekintetben egyszerűsítették, a könyvelő feladata is ebből adódóan sokat változott.
Az említett kereskedelmi törvények könyvvezetésre vonatkozó előírásai lényegében 1968-ig érvényben maradtak, de kétségtelen, hogy 1945 után a számvitel és ezen belül a könyvvitel területén is új fejezet kezdődött.
1947. január 1-jén megjelent az első kötelező számlakeret. Ez azért is érdekes, mert 1945 előtt a magyar számviteli gyakorlatban nem volt általános a számlakeret alkalmazása, csupán néhány vállalat készített saját használatra számlarendet. Az 1947. évi kötelező számlakeret (kötelező általános ipari számlakeret = KÁLISZ) a következő években módosításra került, de lényegi változások nem következtek be.
1950-től a tervgazdálkodás során a számvitel is új feladatokat kapott. Legfőbb céljává a tervek teljesítésének méréséhez való adatszolgáltatás vált, szabályozása alapvetően a könyvviteli elszámolásokra irányult. Az 1950. január 1-jétől hatályos kötelező előírások – a szovjet számviteli szakirodalomra támaszkodva – elsősorban az államosított ipar igényeit vették figyelembe. A szabályozás szerint a számvitel legfőbb célja a kormányzati szervek információ igényének kielégítése volt. A KÁLISZ előírásai alapján elkészültek az ágazati számlakeretek.
1948-ban a Pénzügyminisztérium vált a számvitel irányítójává. Az 1954. év fontos dátum, ugyanis ekkor jelent meg az a pénzügyminiszteri rendelet, amely a vállalatok mérlegbeszámolójának tartalmát határozta meg. A számvitel legfőbb céljaként a tervek teljesítésének mérését határozták meg, beleértve a kötelező részletes adatszolgáltatást a tervteljesítésről. Ebben az időszakban a szabályozás leginkább a könyvviteli elszámolásokra irányult.
Amennyiben Ön is szívesen lenne hozzáértő a témában,
jelentkezzen OKJ képzésünkre.
