; ; ; ;

Cégkapu: „belépés” kötelező!

2017. november 22. Dr. Magyar Zsuzsanna

Az év vége közeledtével egyre többet lehet olvasni a 2018. január 1-től induló cégkapu szolgáltatásról. A legfontosabbakat 2017. július 04-i cikkünkben már összefoglaltuk, azonban úgy tűnik még rengetegen nem regisztráltak, ehhez kívánunk segítséget nyújtani jelen cikkünkben.

cegkapu_becsatlakozas.png

Kezdjük a legelején! 2016. év decemberében megjelent egy kormányrendelet, amely az elektronikus ügyintézésről és annak szabályairól szól, e rendelet a 451/2016 (XII. 19.) Korm. rendelet, a Magyar Közlöny 208. számában került kihirdetésre.

A rendelet alapja az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 105. §-ának, amelyben a Kormány felhatalmazást kapott arra, hogy az elektronikus ügyintézés és az elektronikus kapcsolattartás részletszabályait külön rendeletben határozza meg.

Itt találkozhatunk a hivatali tárhellyel, melyről a 84. § az alábbiak szerint rendelkezik:

(1) A kézbesítési szolgáltatáshoz kapcsolódó hivatali tárhely a kijelölt szolgáltató által az elektronikus ügyintézést biztosító szervek számára nyújtott hivatalos elektronikus kapcsolattartásra szolgáló tárhely, biztonságos kézbesítési szolgáltatási cím.

(2) A hivatali tárhely biztosítja

  1. a) az ügyfél vagy más elektronikus ügyintézést biztosító szerv által az erre szolgáló alkalmazáson vagy internetes felületen keresztül elküldött elektronikus űrlapok és elektronikus dokumentumok elérését, valamint
  2. b) az ügyfél vagy más elektronikus ügyintézést biztosító szerv számára elektronikus küldemény feladását.

(3) Az elektronikus ügyintézést biztosító szerv köteles gondoskodni arról, hogy a hivatali tárhelyre érkezett üzenetek minden munkanapon átvételre kerüljenek.

A fentiekből is látható, hogy ez a hivatali tárhely nem más, mint egy elektronikus tárhely, egy biztonságos kézbesítési cím.

Mivel erre a tárhelyre a magánszemélyek kivételével valamennyi gazdálkodónak (pl.: cégbejegyzésre kötelezett cégeknek, alapítványoknak, stb.) regisztrálni kötelező, ezért e tárhelyet emlegetjük cégkapuként, a törvény 89.§-ában meghatározottak szerint:

„A kézbesítési szolgáltatáshoz kötődő, biztonságos kézbesítési szolgáltatási címnek minősülő, a kijelölt szolgáltató által a gazdálkodó szervezetek számára biztosított tárhelyre (a továbbiakban: cégkapu) a hivatali tárhelyre vonatkozó rendelkezések az e §-ban foglalt eltérésekkel alkalmazandók. A gazdálkodó szervezet egy cégkapuval rendelkezik.

(2) Gazdálkodó szervezet nevében a cégkapu-regisztrációt a gazdálkodó szervezet képviseletére jogosult természetes személy kezdeményezheti.

(3) A cégkapu regisztrációja osztott. A szolgáltató kizárólag a cégkapu kezelésére az adott gazdálkodó szervezetnél felhatalmazott természetes személyt (a továbbiakban: cégkapumegbízott) tartja nyilván, az adott gazdálkodó szervezet nevében a cégkapu igénybevételével elektronikus kapcsolattartásra jogosult további felhasználók (a továbbiakban: a gazdálkodó szervezet nevében eljárni jogosult személyek) regisztrációját a cégkapumegbízott végzi.”

A cégkapu regisztráció csak egyéni ügyvéd és szabadalmi ügyvivő esetében választható, esetükben a törvény megengedő, vagyis egyéni ügyvéd, valamint szabadalmi ügyvivő e tevékenysége során cégkaput is használhat. Minden más esetben kötelező a regisztráció!

A  2017. január 1-jén már működő gazdálkodóknak 2017. augusztus 31-ig kellett a regisztrációt elvégezniük, azonban a törvény a regisztráció elmaradását egyenlőre nem szankcionálja, de ezt 2017. év végéig már kötelező megtenni.

Talán magyarázatra szolgál a regisztráció menetében az ún. „rendelkezési nyilvántartásba” történő bejelentkezés. Ez gyakorlatilag nem más, mint az elektronikus tárhely bejelentése, vagyis ezzel „elérhetővé” tesszük magunkat a közigazgatási hatóságok részére.

2017. novembertől lehetőség van a külföldi személy regisztrációjára, aki a magyar nyilvántartásban nem szerepel.

A cégkapu megnyitása, ill. az adatok 300 MB-ig való tárolása ingyenes, és egy gazdálkodó szervezet csak egyetlen cégkapuval rendelkezhet.

A korábban használt perkapuk használata 2018. január 1-jétől megszűnik.

A NISZ Zrt. Cégkapu szolgáltatása 2017. december 1-én indul.

süti beállítások módosítása