A cikk előző részében bemutattam azokat a változásokat, amelyek a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült tanulmány szerint az adóellenőrzések terén szükségesek lennének, illetve amelyek bevezetése várható 2016-tól. A továbbiakban az adóbevallások és az adóigazgatás tervezett változásait foglalom össze.
Adóbevallás
A javaslat készítői az adóellenőrzések szigorú időkorlátjának megszabásával a gazdálkodó szerveknek, a személyi jövedelemadó bevallás további egyszerűsítésével a magánszemélyeknek kívánnak kedvezni. (Nem mintha az ellenőrzési határidő elhúzódása nem okozna problémát számos magánszemélyt érintő vagyonosodási vizsgálatban, és nem mintha nem lenne itt az ideje átgondolni a társasági adó és az áfa bevallás egyszerűsítését is.) Orbán Viktor miniszterelnök 2010-es ígérete a söralátét nagyságú adóbevallásról nem valósult meg, noha tagadhatatlanul történtek kezdeményezések az egyszerűsítésre. A tanulmány szerzői csodálkoznak is azon, hogy az érintettek milyen kis hányada (mindössze 50 ezer adózó, amely az összes beadott szja bevallást figyelembe véve alig több, mint 1 %) élt az adónyilatkozat tételének lehetőségével. Persze ha megnéznék, hogy mennyire szűk kör számára adatik meg ez a lehetőség, akkor talán nem csodálkoznának ennyire, de az is igaz, amire viszont hivatkoznak is, hogy ameddig megvan a munkáltatói adóbevallás lehetősége, addig a többség ezzel fog élni, és nem más, alternatív megoldásokkal.
A vázolt elképzelés szerint az új szja bevallási rendszerben a munkáltatók és egyéb kifizetők valamint az adózás szempontjából lényeges információkkal rendelkező egyéb szervezetek (pl. a földhivatal) adatszolgáltatásaira alapozva az adóhatóság készítene egy bevallás tervezetet, amelyet kiküldene a magánszemélynek, akinek csak jóvá kellene hagynia azt (vagy alkalmasint javítania, illetve kiegészítenie, ha az adatok nem pontosak). Az elképzelés szerint a kb. 1 millió, ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező ügyfél elektronikus úton kapná meg a javaslatot, és így is kellene visszaküldenie, a többiek továbbra is papír alapon kommunikálhatnának az adóhivatallal.
Azt persze máris látni, hogy ebből az egyéni vállalkozók és az őstermelők kimaradnának, ők továbbra is az eddigi, hagyományos módon készítenék a bevallásaikat.
Fontos, és a vállalkozások számára nagy könnyebbséget jelentő eleme lenne a változásnak, hogy megszűnne a munkáltatói adóbevallás, így ez a teher lekerülne a vállukról.
Adóigazgatás
A „szolgáltató állam” jelszava időről időre előkerül az adóigazgatásban is, és ilyenkor mindig feltámad a vágy az adópolitika formálóiban, hogy megpróbáljanak könnyíteni az adófizetők terhein. Ez általában nem a fizetendő adó csökkentését jelenti, hanem az adminisztráció könnyítését vagy bizonyosfajta kedvezmények adását azoknak, akikkel kevesebb probléma van. Mintha újra meg újra feltámadna Jean-Baptiste Colbert, XIV. Lajos pénzügyminiszterének szelleme és a fülekbe súgná híres mondását: „Adót szedni annyi, mint minél kevesebb gágogás árán megkopasztani egy libát.” Persze ne feledjük, ha kevésbé gágog a liba a tollfosztás során az ténylegesen azt is jelenti, hogy kevésbé érzi magát rosszul …
Az egyik régóta tervezett változás, amelyet most ismét alkalmazni javasolnak, a „jó” adós fogalmának bevezetése. Azt, hogy milyen feltételek teljesítése esetén kerülhet valaki a „jó”-k csoportjába, nem részletezi a tanulmány, a javaslat elsősorban arra terjed ki, hogy milyen előnyt élvezzenek azok, akik ide tartoznak. Összességében azonban jól jellemzi a koncepciót az a kijelentés, hogy a jó adózó pozícióját mindaddig, amíg adókötelezettségeit rendre teljesíti, jogai határoznák meg, míg a vele szemben álló hatóságét a kötelezettségek. Ezzel szemben a rossz adózó helyzetét a kötelezettségein keresztül határozhatjuk meg, míg az adóhatóság elsődlegesen kényszerítő erőként lép fel velük szemben.
Három területen élvezhetnek előnyt a tervezet szerint a jók. Egyrészt az adóhatóság megpróbálja segíteni az indulásukat folyamatos visszajelzésekkel, lényegében segítséget nyújtva abban, hogy megtanulják a helyes adózást. Ugyanakkor azokra, akik korábbi társaságaikban viselt dolgaik miatt kockázatosabbnak látszanak a többieknél, kiemelt figyelmet fordítanak. A másik terület a tájékoztatás. Itt nem szembetűnő a különbség: az adóhatóság mindenkinél megpróbál (már ha a tervezet megvalósul) elébe menni az információ hiány kialakulásának, és igyekszik minden vállalkozást ellátni a szükséges ismeretekkel. A leglátványosabb különbség az adótartozás kialakulásakor lesz majd látható. A „jó”-k akár automatikus fizetéskönnyítési megoldásokban is bízhatnak (csak kérni kell, és megkapják a halasztott vagy a részletfizetés lehetőségét), míg a rosszaknál az azonnali és minél szélesebb körű végrehajtás kerül előtérbe.
További fontos változás lehet az önkéntes adóellenőrzés bevezetése. A tanulmány hivatkozik arra, hogy ezt az intézményt már több országban bevezették, és be is mutat néhányat a nemzetközi gyakorlatból. A dolog lényege, hogy az egyébként „jó” adózói státuszban lévő vállalkozás maga kezdeményezhesse, hogy az adóhatóság egy adott időszakra vonatkozóan átfogó ellenőrzést tartson nála. A következő lépésben ez az adóhatósági kontroll már folyamatos lenne. Ennek fejében a feltárt adóhiányhoz csak az utólagos befizetési kötelezettség társulna, szankció nem (vagy csak az általánosnál csekélyebb mértékű). Az elképzelés szerint ezt kezdetben csak azok a nagyvállalatok kérhetnék, akik feddhetetlen múlttal rendelkeznek, és bizonyos (a tanulmány szavaival élve „kellően magas”) díj biztosítaná, hogy átgondolja, aki ilyet szeretne. A javaslat szerint a tapasztalatok értékelése után a középvállalatokra is kiterjeszthető lenne a rendszer.
Az adóigazgatási változások körében tárgyalják ugyan, mert valóban az adóztatás egész területére kiterjed, de ténylegesen az ellenőrzések területén lenne nagy jelentősége annak a javaslatnak, amely komoly különbségtételt javasol a szándékos és tudatos szabályszegés illetve a kisebb tévedések szankcionálásában. Ez konkrétan azt jelenti, hogy nem szándékoltan elkövetett cselekmények esetében a jelenlegi 50 %-os bírságmérték 10-20 %-ra csökkentését javasolják, különösen akkor, ha kisvállalkozásról vagy magánszemélyről van szó, és/vagy a mulasztás először fordul elő. Ugyancsak enyhébb bírság járna akkor, ha a mulasztás oka egy vitás jogi helyzet. További kedvezmény lenne, hogy ilyen esetekben maga az adózó választhatná a bírság és a pótlék részletekben történő megfizetését. Fontos újítás, hogy azokat a feltételeket, amikor ezeket a könnyítéseket alkalmazni lehet már az adóeljárási törvényben szabályoznák, sokkal kiszámíthatóbbá téve az adóhatóság tevékenységét.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az eddiginél sokkal aktívabb kommunikációt kezdeményez a javaslat az adóhatóság és az adózók között. Ez nem egyszerűen a tájékoztatás tartalmi bővítését és eszközrendszerének kiszélesítését jelentené, hanem azt is, hogy sokkal több eljárás lenne elektronikusan intézhető.
