A Parlament 2016. december 6-án a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt., új Kbt.) módosításáról szóló javaslatot fogadott el (T/12738. számú törvényjavaslat a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról; a továbbiakban: Kbt.-módosítás).
A verseny fokozását, nyilvánosság növelését, illetve a közbeszerzési eljárások gyorsítását célzó jogszabály-módosítás főszabály szerint 2017. január 1-jén lép hatályba. Az új Kbt. hatályba lépése eltelt időszak jogalkalmazási és ellenőrzési tapasztalatait is figyelembe vevő módosítás számos ponton érinti a szabályokat. Címszavakban a Kbt.-módosítás által bevezetett főbb változásokról.
Az egyik, az ajánlatkérők életét leginkább érintő módosítás értelmében 2017. január 1-jétől változnak a nemzeti eljárásrendben irányadó értékhatárok. Ezzel egyidejűleg átalakulnak a nemzeti eljárásrendben alkalmazandó szabályok, amelyek az átláthatóságot, a verseny nyilvánosságát szolgálják. Ezen cél mentén megszűnik az ún. 4 ajánlattevős, közvetlen ajánlattételi felhívással induló eljárás szolgáltatás megrendelés és árubeszerzés esetén.
A Kbt.-módosítás – ugyancsak a verseny fokozása érdekében – versenyeztetési szabályokat ír elő az értékhatár alatti beszerzésekre. Ennek értelmében meghatározott ajánlatkérői kör számára kötelező lesz a nettó 1 M Ft feletti beszerzéseknél három ajánlat bekérése.
Változnak a támogatott beszerzések szabályai, módosulnak a kivételekre vonatkozó szabályok.
A Kbt.-módosítás érinti a kizáró okokat, az alkalmassági szabályokat.
Ezen kívül pontosítások szerepelnek az eljárások lefolytatására vonatkozó általános szabályok körében is: így változnak az összeférhetetlenségi szabályok, a részajánlattételre vonatkozó előírások, a hirdetmények feladására, módosítására irányadó rendelkezések, illetve a bírálat szabályai is.
Amennyiben a változásokról, illetve az új szabályok végrehajtásáról többet szeretne tudni, vegyen részt januári tájékoztatónkon!