; ; ; ;

Kikre fókuszál 2017-ben a NAV?

2017. március 29. Magyar Miklósné Zsuzsa

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal minden év február 20-án közzé teszi az adóévre vonatkozó ellenőrzési irányelveit.  Az ellenőrzési irányelv fontos iránymutatást ad minden adózó számára.

fokusz_nav.jpg

A középpontban természetesen 2017-ben is a feketegazdaság visszaszorítása áll, ill. a költségvetés bevételeinek minél teljesebb biztosítása.

A NAV az ellenőrzések során követi azt a szemléletváltást, amely a tavalyi év során már érvényesülni látszott, vagyis az ellenőrök elsősorban ott kezdik meg a vizsgálódást, ahol a komplex kockázatelemzés feltételezhető szabályszegést mutat.

Ennek következményeképp a véletlenszerű kiválasztás egyre kevésbé játszik szerepet. A NAV közleménye szerint az alkalmazott új filozófia nyomán javult az adózási fegyelem, és nőtt az ellenőrzések hatékonysága.

Az adózás rendjéről szóló törvényben megjelent a NAV új eljárása, és új jogintézmény, mégpedig egy támogató eljárás bevezetésével segíti azokat az adózókat, akik készek együttműködni. A eljárás lényege, hogy az adóbevételek biztosítását nem az ellenőrzések szigorításával kívánják elérni, hanem az önkéntes jogkövetés elve alapján segíti az együttműködni kész adózókat.

Ebben az eljárásban a NAV munkatársai elemzések során feltárják a hibákat majd felszólítja az adózót, a mulasztásról, és megkéri, hogy önként javítsa ki, vagy pótolja a bevallását.

Amennyiben szükséges további egyeztetést kezdeményeznek.

Lássuk konkrétan, hogy melyek azok a főbb területek, amelyekre a NAV fókuszálni kíván az idei évben:

  • Gépjármű-, motorkerékpár- és alkatrészei kereskedelme, javítása, kiemelten a használt gépjármű kereskedelme
  • Ingatlan bérbeadás, egyéb szálláshely-szolgáltatás
  • Személyszállítási szolgáltatás
  • Csomagküldő internetes kiskereskedelem
  • Fizikai közérzet javító szolgáltatás
  • Egyéb máshová nem sorolható oktatás

 

süti beállítások módosítása