ÉSZAK-BUDAPEST
2017.07.11.
A NAV munkatársai a nyári időszakban a belváros területén működő turisztikai szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat (segway, tuktuk, riksa, városnéző buszok), a Duna budapesti szakaszán működő turistahajókat és az I. és V. kerületben működő népművészeti- és ajándék kiskereskedelmi vállalkozásokat ellenőrzik. A vizsgálatok a számla- és nyugtaadásra, az online pénztárgépek szabályszerű használatára, az áruk eredetének ellenőrzésére és az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatására irányulnak. Ezen felül a revizorok esetenként pénzkészlet-ellenőrzést és forgalomszámlálást is végezhetnek.
KELET-BUDAPEST
2017.07.05.
Fokozott ellenőrzések a belvárosban 2017. július 10-16. között
Tekintettel a júliusban Budapesten megrendezésre kerülő nyári sportrendezvényekre, illetve a turisztikai csúcsszezonra, a Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársainak fokozott jelenlétére kell számítani a főváros frekventált, turisták által gyakran látogatott helyszínein, valamint a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeken. Az ellenőrzésekre jellemzően a vendéglátó- és szórakozóhelyek, ajándéktárgyárusok, illetve a szolgáltatást nyújtók körében kerül sor. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást vizsgálják, emellett a foglalkoztatás szabályszerűségére és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartására is kiterjedhetnek a helyszíni ellenőrzések.
BÁCS-KISKUN MEGYE
2017.07.01.
Júliusi ellenőrzések Bács-Kiskun megyében
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága júliusban kiemelten vizsgálja a vendéglátóhelyeket, különösen a megyeszékhely pizzériáit. Elsősorban a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a bevételek rögzítését ellenőrzik.
BARANYA MEGYE
2017.06.30.
Júliusi ellenőrzések Baranyában
A NAV Baranyában július 1. és 16. között Szentlőrincen, Szigetváron, Siklóson, Harkányban, Mohácson és környékén valamint a turisztikailag jelentősebb városokban és falvakban fokozottan ellenőrzi a gazdálkodókat, hogy adnak-e szabályos nyugtát, bejelentik-e alkalmazottaikat és tudják-e igazolni áruik eredetét. A próbavásárlások, próbaszolgáltatások igénybevétele mellett forgalomszámlálásra is számíthatnak a kereskedők, vendéglátósok és szolgáltatók.
A nyári szezonban a baranyai revizorok folyamatosan jelen lesznek a Balaton-parti településeken is, kiemelt figyelmet fordítva a szezonális gazdálkodókra (fagylaltárusokra, strandcikk kereskedőkre, sportszerkölcsönzőkre, szálláshely szolgáltatókra.
BÉKÉS MEGYE
2017.07.09.
Július 10-e és 14-e között várható helyszíni ellenőrzések
- július 10. és 14. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai elsősorban Békés megye déli részén, Medgyesegyháza, Nagykamarás, Kunágota, Magyarbánhegyes területén a nyári mezőgazdasági munkát végző alkalmazottak foglalkoztatásának szabályszerűségét fogják ellenőrizni.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
2017.07.11.
Júliusi ellenőrzések
A NAV júliusban Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében az idegenforgalmi szempontból frekventált településeken elhelyezkedő strandokon - Tiszaújvárosban, Bogácson, Miskolcon -, illetve a bányatavaknál működő vendéglátóhelyeket ellenőrzi. Az akció július 12-től július 20-ig tart, melyben a revizorok a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki termékek forgalmazási szabályainak betartását vizsgálják. Az ellenőrzésekre egész nap számítani lehet.
HAJDÚ-BIHAR MEGYE
2017.07.08.
Operatív ellenőrzések helyszínei Hajdú-Bihar megyében a 28. héten
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 28. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- július 10. hétfő: Hosszúpályi
- július 11. kedd: Hajdúsámson
- július 12. szerda: Egyek
- július 13. csütörtök: Hajdúszoboszló
- július 14. péntek: Debrecen
A NAV munkatársai az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat.
Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára újonnan kötelezett kör ellenőrzésére valamint a jövedéki termékek ellenőrzésére.
A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.
HEVES MEGYE
2017.07.10.
Operatív ellenőrzések helyszínei Heves megyében a 28. héten
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 28. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- július 10. (hétfő): Sirok, Parád
- július 11. (kedd): Noszvaj, Ostoros
- július 12. (szerda): Szilvásvárad
- július 13. (csütörtök): Hort, Hatvan
- július 14. (péntek): Pétervására
A NAV szakemberei az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat.
Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára újonnan kötelezett kör ellenőrzésére, valamint az áruk eredetének vizsgálatára.
A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE
2017.07.10.
Megyei adóellenőrzések 2017. 28. hetében
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyében teljes bizonyossággal az alábbi időpontokban és helyszíneken ellenőriz:
- július 10. (hétfő): Vezseny
- július 11. (kedd): Tiszafüred
- július 12. (szerda): Szolnok
- július 13. (csütörtök): Jászfelsőszentgyörgy
- július 14. (péntek): Tiszaföldvár
Az ellenőrzéseknél a revizorok az üzletekben illetve a piacokon a számla és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét valamint az online pénztárgépekkel kapcsolatos adókötelezettségeket vizsgálják.
A 28. héten a feltüntetett településeken kívül más helyszíneken is számíthatnak ellenőrzésre a vállalkozások.
NÓGRÁD MEGYE
2017.07.06.
Helyszíni ellenőrzések Nógrád megyében a 28. héten
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága Operatív Ellenőrzési Osztálya 2017. év 28. hetében az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- július 10. (hétfő): Pásztó és környéke
- július 11. (kedd): Szécsény és környéke
- július 12. (szerda): Bátonyterenye
- július 13. (csütörtök): Balassagyarmat és környéke
- július 14. (péntek): Rétság és környéke
- július 15. (szombat): Mátranovák „Palacsintafesztivál”
Az ellenőrzések során a revizorok elsősorban a kereskedelmi, vagy vendéglátó tevékenységet folytató, valamint az online pénztárgép használatára 2017. január 1-től kötelezett adózóknál vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép használatot, valamint az alkalmazottak bejelentését.
A héten kiemelten az italkiskereskedőket (kocsma) vizsgálják az adóellenőrök.
A revizorok a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.
2017.07.04.
Nyári ellenőrzések
Fokozott NAV ellenőrzések várhatók a nyári hónapokban.
Elsősorban a vendéglátóhelyeket, szezonális árusítóhelyeket, a strandokon és rendezvényeken működő szolgáltatókat, a lángos, palacsinta és fagylalt árusokat ellenőrzik a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai augusztus végéig.
Az adóellenőrök emellett kiemelten vizsgálják a 2017. január 1-től online pénztárgép használatára kötelezett adózókat, a gumiabroncs, gépjármű- és motorkerékpár alkatrész-kereskedőket, a taxisokat, a fizikai közérzetjavító, szépészeti és testedzési szolgáltatást nyújtókat, a szolárium üzemeltetőket, a hobbiállat és állateledel kiskereskedőket, valamint a kisállat kozmetikákat.
Az ellenőrzések elsősorban a számla- és nyugtaadásra, az online pénztárgépek szabályszerű használatára irányulnak, ezen belül a revizorok esetenként pénzkészlet-ellenőrzést és forgalomszámlálást is végeznek. Az adózók számíthatnak továbbá az áruk eredetének ellenőrzésére, valamint az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatásának vizsgálatára is.
PEST MEGYE
2017.07.07.
Kiemelt ellenőrzések - 28. hét
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2017. július 10-től 2017. július 16-ig (28. hét) kiemelten ellenőrzik a Pest megye területén található fürdőket és strandokat.
Az ellenőrzések jellemzően a strandok, fürdők területén lévő vendéglátó egységek, szolgáltatók, kiskereskedelmi egységek, kitelepülések vizsgálatára fókuszálnak. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást vizsgálják, emellett a foglalkoztatás szabályszerűségére és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartására is kiterjedhetnek a helyszíni ellenőrzések.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
2017.07.10.
Operatív ellenőrzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínei
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága az ellenőrzések kiemelt helyszíneinek nyilvánosságra hozatalával szeretné felhívni az adózók figyelmét, hogy bizonylatolási kötelezettségüknek körültekintően tegyenek eleget.
A közzétett adatok nem zárják ki, hogy a NAV ellenőrei máshol is fognak ellenőrzést tartani, azonban a megjelölt településeken teljes bizonyossággal jelen lesznek.
A 2017/28. heti operatív ellenőrzések helyszínei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében:
- július 10. (hétfő): Nyíregyháza, Nyírmada
- július 11. (kedd): Csenger
- július 12. (szerda): Fehérgyarmat
- július 13. (csütörtök): Kisvárda
- július 14. (péntek): Nagyhalász
TOLNA MEGYE
2017.07.10.
Nyári Akció Tolna Megyében
A NAV tolnai munkatársai júliusban elsősorban a nagyobb települések (Szekszárd, Dombóvár, Paks, Dunaföldvár) strandjain, piacokon, közterületeken, illetve a nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon jelennek meg, és főként a nyugtaadást, a szabályos foglalkoztatást, az árukészlet eredetét és a jövedéki előírások betartását ellenőrzik, valamint forgalomszámlálásokra is sor kerülhet.
VAS MEGYE
2017.06.22.
Folyamatos helyszíni ellenőrzések
A Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai folyamatosan ellenőrzik a különböző rendezvényeken, vásárokon tevékenységet végző adózókat. Az összehangolt ellenőrzések a jövedéki termékeket érintő szabályok betartására, a bizonylat-kibocsátásra, a foglalkoztatás szabályszerűségére irányulnak. A pénzügyőrök és az adóellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak az engedély nélkül tevékenységet végzők kiszűrésére is.
ZALA MEGYE
2017.07.05.
Kiemelt ellenőrzések Zala megyében
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai a 2017. július 10-i héten fokozottan ellenőrzik a pénztárgépek üzemeltetésének szabályszerűségét, különös tekintettel az idegenforgalmi területeken működő pénztárgépekre. A helyszíni ellenőrzések elsősorban a szüneteltetett, de forgalmi adatot küldő-, valamint az üzembe helyezett, de adatot régóta nem küldő pénztárgépek vizsgálatára irányulnak. A revizorok az éves felülvizsgálat megléte mellett a bejelentett működési hely címét is ellenőrzik.
Forrás: NAV.