Ha a kiegészítő tevékenység fogalmáról esik szó, előzetesen le kell szögeznünk, hogy ezt kizárólag az egyéni vagy társas vállalkozó vonatkozásában alkalmazhatjuk. Például egy munkaviszonyban álló dolgozó e jogviszonya tekintetében soha nem lehet kiegészítő tevékenységű.
Az 1997. évi LXXX.(Tbj.) törvény 5. § (1) e), illetve f) pontja értelmében csak a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni és társas vállalkozóra terjed ki a biztosítás, míg, a kiegészítő tevékenységet folytatónak tekintendő vállalkozót csak bizonyos társadalombiztosítási ellátások (pl. baleseti ellátás) illetik meg.
Hogy mikor tekintjük a vállalkozót kiegészítő tevékenységet folytatónak, azt a Tbj. 4. § e) pontja határozza meg. E szerint kiegészítő tevékenységet folytató az az egyéni, illetve társas vállalkozó, aki vállalkozói tevékenységét saját jogú nyugdíjasként folytatja, vagy özvegyi nyugdíjban részesül és a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.
Özvegyi nyugdíjban részesülő, nyugdíjkorhatárt betöltött vállalkozóval meglehetősen ritkán találkozhatunk, lényegesen többen vannak a sajátjogú nyugdíjban részesülők, ám ennek ellenére ez utóbbi fogalom szorul magyarázatra.
A Tbj.) 4. § f) pontja értelmében sajátjogú nyugdíjasnak az minősül, aki
- a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI.(Tny.) törvény, illetve nemzetközi egyezmény alkalmazásával saját jogú öregségi nyugdíjban vagy
- a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban), Magyarországon nyilvántartásba vett egyháztól egyházi, felekezeti nyugdíjban vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban; illetve
- a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, illetve az EGT-állam jogszabályai alkalmazásával saját jogú öregségi nyugdíjban részesül.
A felsorolás első pontja alá azok tartoznak, akik sajátjogú öregségi nyugdíjat kapnak, függetlenül attól, hogy az a korhatár betöltését követően, avagy a 40 év jogosultsági időre tekintettel került-e az megállapításra.
De nem csak a Tny. törvény, hanem nemzetközi egyezmény alkalmazásával nyugdíjban részesülő személyek is sajátjogú nyugdíjasnak minősülnek, abban az esetben, ha nem csak a saját nemzeti szabályaik, hanem az egyezmény alkalmazásával váltak nyugdíjassá. Ez alól kivételt Szerbia, Macedónia és Koszovó polgárai képeznek, akik saját jogszabályai által megállapított öregségi nyugellátásukra tekintettel is nyugdíjasok.
Például egy Ausztráliában nyugdíjas személyt Magyarországon csak akkor lehet sajátjogú nyugdíjasnak tekinteni, ha a nyugellátása a magyar idő beszámításával (az egyezmény alapján) került megállapításra.
És végül, nyugdíjasként vesszük figyelembe azokat a személyeket is, akik bármely EGT tagállamtól öregségi nyugdíjban részesülnek.
Nem minősül nyugdíjasnak viszont a korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy.
Az egyéni és társas vállalkozói tevékenységet a nyugdíjjogosultság érdekében sem megszüntetni, sem szüneteltetni nem kell. A vállalkozó nyugdíjazása napján „automatikusan” kiegészítő tevékenységet folytatóvá válik, tehát megszűnik a biztosítása és megfelel annak a feltételnek, hogy a nyugdíjfolyósítás első napján nem áll biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban.
Ugyanakkor nem egyszer problémát jelent, hogy a nyugellátási igényt benyújtott vállalkozó kiegészítő tevékenységet folytatóként „kezelhető-e” az igényben megjelölt naptól anélkül, hogy az ellátást megállapító határozatot kézhez vette volna, vagy változatlan módon fizesse járulékait és majd a határozat birtokában önellenőrzéssel rendezze a különbözetet?
Tulajdonképpen mindkét megoldás elfogadható, de ez utóbbi megoldás inkább akkor javasolható, ha az ellátásra való jogosultságban nem biztos az igénylő (pl. nem egyértelmű a 40 év jogosultsági idő megléte).
Természetesen akadnak helyzetek, amikor az ellátás konkrét összegének a meghatározása elhúzódik, ám ebben az esetben a Tny. 73. szakasza alapján az igénylő számára előleg kerül megállapításra. Az előlegben részesülő személy nyugdíjjogosultsága bizonyosan fennáll, és sajátjogú nyugdíjasnak, tehát vállalkozóként igazoltan kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül.
Szintén gyakran felmerülő kérdés, hogy miként alakul annak vállalkozónak a biztosítási kötelezettsége, aki a nyugellátása folyósítása a Tny. 83/C szakasza alapján szüneteltetésre kerül. Emlékeztetőül, fenti jogszabályi hely alapján az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas
- közalkalmazotti jogviszonyban,
- kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban,
- köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban,
- bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban,
- a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényszerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
Nos, erre helyzetre – akárcsak a nyugdíj folyósításának a Tny. 83/B §-a szerinti (kereseti korlát túllépése miatti), illetve a 83/A §-a szerint (az ellátásban részesülő kérelmére) történő szüneteltetésére is – a Tbj. 4. § f) pontjának 3. alpontja úgy rendelkezik, hogy nem érinti az egyéni vagy társas vállalkozó kiegészítő tevékenységű státuszát, ha a nyugellátása folyósítása szünetel.
Tehát a sajátjogú öregségi nyugdíjas vállalkozó a nyugellátás folyósítása alatt is kiegészítő tevékenységet folytatónak tekintendő, ami esetleges kisadózói jogiszonya vonatkozásában is (a Kiva törvény 2. § 8. alpontjának g) pontja értelmében) azt jelenti, hogy nem minősül főállásúnak.
