Az utóbbi időben már megszokottá vált, hogy nemcsak az adóév változása hoz módosításokat az adójogszabályokban, hanem év közben is gyakran módosulnak. Ennek egyik időszaka a nyári ülésszak befejezése előtt idő, amikor a félévi, illetve év közbeni változásokat tárgyalja a Parlament.
Ezekből a változásokból veszünk sorra néhányat.
Két törvényjavaslat párhuzamos tárgyalása van napirenden, a T/6349 és a T/6351-es javaslatok, előbbi is az adótörvényeket módosítja, de jogharmonizációs okokból kifolyólag.
Nem javaslatonként, hanem inkább összességében tárgyaljuk a változásokat, hogy a gyakorló szakemberek jobban fel tudjanak készülni.
Kezdjük a személyi jövedelemadót érintő változásokkal:
A jogszabályalkotó kiemelt figyelmet kíván fordítani a gyermeket felnevelő édesanyákra, így ezen kiemelt támogatás megjelenik, mint új adóalap-kedvezmény a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben. Ennek a törekvésnek a fő célja, hogy élethosszig tartó személyi jövedelemadó mentességet biztosít a legalább négy gyermeket szült vagy örökbefogadott, és azokat saját háztartásában nevelő vagy felnevelt édesanyák számra a munkával szerzett jövedelmeik tekintetében.
A javaslat a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményével összefüggésben kiegészíti az adóelőleg megállapításával kapcsolatos szabályokat. A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének évközi érvényesítése érdekében a jogosult az összevont adóalapba tartozó bevételt juttató bármely kifizetőnek nyilatkozatot tehet, a munkáltatónak, rendszeres jövedelmet juttató kifizetőnek tett nyilatkozatban fel kell tüntetnie a kedvezményre jogosító gyermekek nevét és adóazonosító jelét [Szja tv. 48. § új (3b) bekezdés].
Az új rendelkezés rögzíti azt is, hogy a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének alapját képező jövedelem más kedvezménnyel nem csökkenthető, a családi kedvezményről szóló adóelőleg-nyilatkozatot azonban a magánszemély megteheti a munkáltató, az összevont adóalapba tartozó rendszeres bevételt juttató kifizető részére. Ilyen módon az adóelőleg-alap terhére –adóelőleg alap hiányában –nem érvényesített családi kedvezményt járulékkedvezmény formájában veheti igénybe az anyuka.
Az újonnan bevezetendő szabályrendszer élethosszig tartó személyi jövedelemadó mentességet biztosít a legalább négy gyermeket szült vagy örökbefogadott, és azokat saját háztartásában nevelő vagy felnevelt édesanyák számra a munkával szerzett jövedelmeik tekintetében.
A mentesség mellett a 3 és az afeletti 220.000,- Ft/fő/ jogosultsági hónap kedvezménye tovább él majd, ami azt is jelenti, hogy az új szabály nagyon szűk körnek jelenthet további előnyöket.
Ez az előny elsősorban azoknál jelentkezhet, akik 99 ezer Ft-nál több kedvezményt is érvényesíteni tudnának, vagyis tipikusan azok a családok, ahol kiemelkedően magas jövedelemmel rendelkeznek a szülők. Illetve azoknál az aktív dolgozó anyáknál jelenthet plusz „hasznot”, akiknek a gyermekei már felnőttek, és a családi adóalap kedvezményt már jogosultság hiányában nem érvényesíthetik.
Amennyiben Ön is szívesen lenne hozzáértő a témában, jelentkezzen OKJ képzésünkre.