2020. már 16.

Transzferár nyilvántartási kötelezettség

írta: Dr. Sztanó Imre
Transzferár nyilvántartási kötelezettség

Korábban már volt szó arról, hogy a számviteli szabályzatokat aktualizálni szükséges. Most a transzferár nyilvántartásról lesz szó. A 32/2017. (X. 18.) NGM rendelet szabályozza a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettséget. Ne feledkezzünk meg a hivatkozott rendelet 4. §-áról: Az adózó a nyilvántartást - figyelemmel a (7) bekezdésben foglaltakra is - adóévenként készíti el.” A 7. §  szerint a rendelet szerinti kötelezettségének teljesítése során az adózó - választása szerint - az összehasonlíthatóság javítása érdekében a Tao. törvény szerinti iránymutatásban nevesített, illetve abban nem nevesített kiigazításokat alkalmazhat azzal, hogy az adózó az elvégzett kiigazításokat köteles megfelelő módon dokumentálni, ideértve annak indokolását is, hogy az alkalmazott kiigazítás milyen módon szolgálja az összehasonlíthatóság javítását.

 pexels-photo-3787300.jpeg

A rendelethez kiadott adóhatósági tájékoztató szerint a nyilvántartást minden adóévre teljeskörűen el kell készíteni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy adott esetben a korábbi év nyilvántartásának egyes részei később nem lehetnének felhasználhatóak (sőt változatlan körülmények között inkább a változtatást kell indokolni), de minden évben egy új komplex nyilvántartást kell összeállítani.

 A szokásos piaci ár meghatározása érdekében nyilvántartási kötelezettség terheli a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint nyilvántartásra kötelezett adózót, ha kapcsolt vállalkozásával kötött hatályos szerződése, megállapodása alapján az adóévben teljesítés történt. Ha az adózó kapcsolt vállalkozásával a kapcsolt vállalkozási jogviszonyuk keletkezését megelőzően kötött szerződést, a nyilvántartást akkor köteles elkészíteni, ha a szerződés bármely lényeges feltételét módosítják, vagy olyan változás következik be, amelyet független felek az ár meghatározásánál érvényesítenek vagy érvényesítenének. Meg kell jegyezni, hogy a rendelet tartalmaz a nyilvántartási kötelezettség alól különböző mentességeket is! Ezeket vizsgálni szükséges.

 A nyilvántartás fődokumentumból és helyi dokumentumból áll, mely együtt alkotja a transzferár nyilvántartást. A helyi dokumentumnak tartalmaznia kell a kapcsolt vállalkozásokkal kötött hatályos szerződések másolatát. Lényeges, hogy a nyilvántartásnak a módosításokat is tartalmaznia kell. Továbbá kiemelendő, hogy a nem írásban kötött szerződések tartalmát le kell írni. A tartalom bemutatásánál elengedhetetlen különösen a szerződés tárgya, annak jellemzői, a teljesítés ideje, helye, módja, feltételei, az ellenérték mértéke, megfizetésének ideje, a szerződés, illetve annak módosításának időpontja. Ha írásban kötött szerződést a felek később szóban módosítanak, a szóbeli módosítást is a fentiek szerint kell rögzíteni a nyilvántartásban.

 Érdemes végiggondolni a könyvvizsgálati és transzferárazási munkák összehangolását is. Talán lehetne követelmény a két munkaterület együttműködése, egymás vizsgálatainak felhasználása, mely különösen vonatkozna a kockázatokra.

A nyilvántartás elkészítési határideje továbbra is az adózó társasági adóbevallása benyújtásának napjával egyezik meg.

 

 

Forrás:

32/2017. (X. 18.) NGM rendelet a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről

Tájékoztató a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló 32/2017. (X. 18.) NGM rendeletről (NAV)

 

Amennyiben Ön is szeretne szakképesítést szerezni,
jelentkezzen 
OKJ képzésünkre.

 

02m.jpg

Szólj hozzá

jo tudni fontos es aktualis