2020. ápr 08.

A nemzeti eljárásrend szabályainak változása 2020. február 1-től

írta: Dr. Kothencz Éva
A nemzeti eljárásrend szabályainak változása 2020. február 1-től

A nemzeti értékhatárokat elérő közbeszerzési eljárások megindításában lényeges változást hozott 2020. február 1-je. Ekkor lépett ugyanis hatályba a közbeszerzésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi CXX. törvénynek (a továbbiakban: Módosító tv.) a nemzeti eljárásrendet érintő változtatása.

pexels-photo-3787300.jpeg

Az összefoglaló tájékoztatás útján közzétett eljárásokat 2020. február 1-jétól általános jelleggel felváltotta a hirdetménnyel induló eljárás. Ez azt jelenti, hogy – a Kbt. 115. §-ában szereplő, az építési beruházások körében előírt kivétellel – az eljárások főszabály szerint a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapjában, elektronikus úton közzétett hirdetménnyel indulnak. Jóllehet az eljárásforma 2015-ös bevezetése óta sok igazításon, finomhangoláson esett át, de a jogalkalmazói visszajelzések továbbra is kritikusak maradtak. A Módosító tv.-hez kapcsolódó előterjesztői indokolás az összefoglaló tájékoztatás kivezetése fő indokaként az eljárástípus rugalmatlanságára utal; az összefoglaló tájékoztatóban foglalt információk ugyanis utóbb nem voltak módosíthatóak.

A nemzeti eljárások megindítására vonatkozó alapvető változás mellett rugalmasabb szabály vonatkozik az ajánlatok bírálatára. Az uniós szabályoktól eltérően a nemzeti eljárásrendben az ajánlatkérőt választási lehetőség illeti meg, hogy az ún. kétlépcsős bírálat szabályai szerint jár el avagy már az ajánlatban/részvételi jelentkezésben bekéri a kizáró okokra, illetve az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások csatolását. Másként fogalmazva: az ajánlatkérő dönti el, hogy az ajánlatban/részvételi jelentkezésben elegendő-e a résztvevőknek a kizáró okok fenn nem állásáról, illetve az alkalmasságról nyilatkozniuk azzal, hogy az értékelés során első (vagy második) helyre rangsorolt ajánlattevőknek kell a nyilatkozatok alátámasztására szolgáló igazolásokat becsatolniuk (lásd kétlépcsős bírálat) vagy az eljárást megindító felhívásban előírja, hogy az ajánlattevőknek/részvételre jelentkezőknek valamennyi, az alkalmasság és a kizáró okok alátámasztására igazolást az ajánlattal (részvételi jelentkezéssel) egyidejűleg kell rendelkezésre bocsátaniuk.

Az eljárás lefolytatására vonatkozó határidőkben, egyéb eljárási részletekben ugyan nem változtak a szabályok, ám a hirdetménnyel induló eljárásra való áttérés miatt szem előtt kell tartaniuk a kiíróknak azt is, hogy a hirdetmény módosítása – a korábbi, összefoglaló tájékoztatás útján közzétett változattól eltérően – az általános szabályok szerint, hirdetménnyel történhet.

 

nagy_banner_vegleges.jpg

Szólj hozzá

jo tudni fontos es aktualis