2020. sze 02.

A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésével kapcsolatos tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségről

írta: Dr. Kothencz Éva
A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésével kapcsolatos tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettségről

A közbeszerzési törvény (közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; a továbbiakban: Kbt.) döntően ugyan a szerződéskötéshez vezető eljárásra irányadó rendelkezéseket, illetve a közbeszerzési jogviszony szereplőinek magatartásait rögzítő normákat tartalmaz, a szerződés módosítására és teljesítésére vonatkozó előírások is helyet kaptak a Kbt.-ben. Az e mögött meghúzódó jogpolitikai megfontolás az, hogy jóllehet a szerződés megkötésével lezárul a versenyeztetési eljárás, de a versenyeztetés és különösen az átláthatóság elveinek az felel meg, ha a szerződéskötő feleknek a szerződés teljesítése során tanúsított magatartása is átlátható és a nyilvánosság által ellenőrizhető. Ennek jegyében a szerződések módosításáról és teljesítéséről is szabályozott formában tájékoztatást kell adniuk a kiíróknak.

Jelen bejegyzésből a szerződés teljesítéséhez kötődő tájékoztatási kötelezettségről informálódhatnak.

satisfied-smiling-businessman-suit-signing-contract-meeting-concept_1163-4653.jpg

A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt jogszabály egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A Kbt. alapján a közzéteendő adatok az alábbiak:

(1) hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra),

(2) a szerződő felek megnevezését,

(3) azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e,

(4) a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontját, valamint

(5) az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét.

Fenti adatokat a szerződés mindegyik fél által történt teljesítését követő harminc napon belül kell közzétenni az elektronikus szerződéstárban. (https://kba.kozbeszerzes.hu/ekt/ff200/init.do)

Mindemellett a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet (a továbbiakban: Közzétételi rendelet) 39. § (1) bekezdése akként fogalmaz, hogy a Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szerződés teljesítésére vonatkozó adatok közzététele esetén a 16. mellékletben foglalt mintát kell alkalmazni. A Közzétételi rendeletnek a szerződés teljesítése esetén irányadó 16. számú melléklete a fentiekben felsorolt adatokon túl információt tartalmaz a beszerzés tárgyára és mennyiségére, illetve a lefolytatott eljárásra vonatkozóan is.

Fontos a fenti kötelezettségek teljesítése az ajánlatkérők részéről, ugyanis az előírások betartását a Közbeszerzési Hatóság ellenőrzi.

A Kbt. külön bejelentési (tájékoztatási) kötelezettséget kapcsol a szerződéses kötelezettségek nyertes ajánlattevő részéről történő súlyos megszegéséhez [lásd Kbt. 142. § (5) bek.]. A bejelentésnek tartalmaznia kell a szerződésszegés leírását, az annak alapján alkalmazott jogkövetkezményt, valamint azon dokumentumokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésszegést nem vitatta, vagy, hogy sor került-e a szerződésszegés vonatkozásában perindításra.

 

Amennyiben Ön is szeretne szakképesítést szerezni,
jelentkezzen 
OKJ képzésünkre.

facebook_borito_0626_modositott.png

Szólj hozzá

jo tudni fontos es aktualis