; ; ; ;

Fontos változások a helyi adóban 2021-től

2021. január 4. Dr. Magyar Zsuzsanna

A helyi adóról szóló törvény 2021. január 1-jétől igen jelentős változásokon megy keresztül, amely szinte valamennyi adózót érinti, érdemes ezeket a változásokat összefoglalni.
hand-flips-block-changing-2020-2021_1205-7971.jpg

Régóta lehetőségük van az adózóknak arra, hogy az iparűzési adóbevallásukat ne közvetlenül a helyi önkormányzathoz küldjék. Ez úgy valósult meg idáig, hogy az adózó az állami adó-és vámhivatalhoz küldte be a bevallását, és az adóhivatal ezt továbbította az önkormányzatok részére. Mindezt természetesen úgy, hogy sem számszakilag, sem egyéb módon a bevallást nem vizsgálta, csupán továbbította.

Ez a folyamata 2021-től változni fog, méghozzá az alábbiak szerint. 2021. január 1-jét követően a helyi iparűzési adóbevallást kizárólag a NAV felé lehet/kell benyújtani. Ezzel párhuzamosan megszűnik az adóhivatal ún.”postás” szerepe is, hiszen a hozzá benyújtott bevallásokat a bevallásokat támogató rendszer segítségével számszakilag le is ellenőrzi, tehát az esetleges számítási hibákat rögtön jelzi az adózók felé, amit javítással, helyesbítéssel, önellenőrzéssel lehet majd korrigálni.

Ezzel gyakorlatilag az önkormányzatok olyan bevallást kapnak az adózóktól, amelyek már számszaki hibákat, ellentmondásokat nem tartalmaznak. Ha az adózó a NAV által jelzett hibát nem javítja, úgy a NAV a bevallást a helyi önkormányzat felé nem továbbítja.

Szintén érdemes említést tenni a helyi iparűzési adó mértékének átmeneti mérsékléséről, - 1%-ra való csökkentés - szóló rendelkezés, amelyet a 639/2020 kormányrendeletben találhatunk meg. A rendelkezés 2020.12.22-én jelent meg és az alábbiakat tartalmazza:

  1. § A 2021. évben végződő adóévben azon, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) szerinti vállalkozó (a továbbiakban: vállalkozó) esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint (a továbbiakban: mikro-, kis- és középvállalkozás), a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, ha a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték több, mint 1 százalék.
  2. § (1) A (3) bekezdésben meghatározott adatok alapján a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes - a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó - adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerint meg nem fizetendő előleg-részlet összegével az adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

(3) Az (1) bekezdés szerinti,

  1. a) beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok;
  2. b) beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel- és létszámadatok

alapján állapítja meg a mikro-, kis- és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

(4) Az (1) bekezdés akkor alkalmazható, ha a vállalkozó 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára

  1. a) nyilatkozik arról, hogy
  2. aa) mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül,
  3. ab) az 1. § szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és
  4. ac)  december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá
  5. b) - ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg - bejelenti a telephelyének címét.

 

Érdemes a 2.§ (4) bekezdésben foglaltaknak figyelmet szentelni, tehát, ahhoz, hogy az adóhatóság az iparűzési adóelőleg csökkentést elvégezze, 2021. február 25-ig nyilatkozni kell az alábbiakról:

  • a vállalkozás KKV-nak minősül
  • a vállalkozás jogosult a kedvezményre
  • a vállalkozás nem minősül nehéz helyzetű vállalkozásnak

 

 

 czinege_2.jpg

süti beállítások módosítása