2021. ápr 07.

Levelet hozott a posta: adókivető határozatok

írta: Dr. Sztanó Imre
Levelet hozott a posta: adókivető határozatok

A napokban a gépjármű tulajdonosok/üzembetartók levelet kapnak a NAV-tól, mely tartalmazza a 2021. évi gépjármű fizetésére vonatkozó tudnivalókat. 
selective-focus-shot-female-driver-seat-white-convertible-sports-car_181624-31658.jpg

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény rendelkezett a belföldi gépjárművek adójával kapcsolatos hatáskör NAV-hoz való áthelyezéséről.  A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 9. § (1) bekezdés szerint 2021. január 1-jétől: „ A gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adó- és vámhatóság látja el.” Ebből következően a 2021. év előtti időszakra vonatkozó gépjárműadó kötelezettségekben az önkormányzatok illetékesek.

 

A NAV határozat formájában állapítja meg a gépjárműadó éves összegét, melyet ezer forintra kerekítve kell megfizetni. Az első félévre és a második félévre eső adó összege az ezer forintra kerekített összeg fele! Az adózó a gépjárműadó kivetéséről határozatot kap. 2021. évben minden üzembetartó/tulajdonos megkapja a határozatot, de ezt követően csak akkor, ha a változás befolyásolja az adófizetési kötelezettséget.

 

Az első határozat szerint a 2021.I.félévi adót április 15-éig, a II. félévi adó szeptember 15-éig kell megfizetni. Valószínű 2022.évben az I.félévi adót március 15-ig kell teljesíteni. Az adót a 10032000-01079160 NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára kell megfizetni.

 

Fontos, hogy a megfizetéskor tüntessük fel az adószámot vagy az adóazonosító jelet! Ha a tartozás az egy évi adótételt meghaladja, a NAV kezdeményezheti a gépjármű kivonását a forgalomból.

 

A feltételek megléte esetén a NAV a gépjárműadó kedvezményeket hivatalból figyelembe veszi, de a mentességet az adózónak kell bejelentenie. Ez papíralapon vagy elektronikusan is teljesíthető.(GJADO nyomtatvány alkalmazásával) A kérelmet az adózó lakhelye (székhelye) szerinti adóigazgatósághoz kell megküldeni.

 

A szüneteltetés tényét is az említett nyomtatványon kell bejelenteni, de ha az már korábban fennállt, akkor az újra bejelentése szükségtelen.

 A közúti közlekedési nyilvántartó szervektől kapott adatszolgáltatást és a GJADO adatlapokat folyamatosan feldolgozza és így naprakésszé válhat a nyilvántartási rendszer is.

0413_banner.jpg

 

Szólj hozzá

jo tudni fontos es aktualis