; ; ; ;

Irány az okmányiroda, az okmányok érvényessége

2022. január 6. Dr. Sztanó Imre

A Magyar Közlöny 2021. december 28-i számában megjelent a Kormány 813/2021. (XII. 28.) Korm. rendelete a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről szóló 2021. évi CXXXI. törvény hatálybalépésére tekintettel egyes veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről. A rendelet szerint hatályát veszti a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 500/2020. (XI. 13.) Korm. rendelet.

 pexels-photo-518244.jpeg

A hivatkozott rendelet 1. § (1)  A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok - ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét, illetve a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 89. § (1) bekezdése szerint meghosszabbított érvényességű okmányokat is -, valamint a közreműködő intézmény által kiállított, diákigazolványra való jogosultságról szóló igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek.

 

A most kihirdetett jogszabály 2022. január 1-jén lép hatályba, vagyis január 1-jétől az automatikus érvényességhosszabbításról szóló rendelkezés hatályát veszti. A pandémia miatt sokan éltek e lehetőséggel és nem keresték fel az okmányirodát. Különösen gondot okozhat a lejárt műszaki vizsgával közlekedő autók nagy száma. A kihirdetett szabály szerint az eddigi vészhelyzetek alatt érvényességüket vesztett hivatalos iratokat legkésőbb 2022. június 30-ig mindenkinek meg kell újítania. Felmérések szerint sok személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány nem került megújításra és vélhetően nagy forgalom várható majd az okmányirodákban. Nem érdemes tehát húzni az időt, célszerű minél előbb időpontot foglalni.

 

süti beállítások módosítása