Év elejétől új bekezdéssel bővült az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, közkeletű nevén Art.
Az alapelveket felsoroló 1. §-ba került be egy (3a) jelzésű bekezdés, mely szerint „Az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazt a vizsgálattal érintett és már minősített jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során.”.
Azoknak, akik nem mostanában kezdték az adójogszabályokat tanulmányozni, ismerősnek tűnhet ez a hosszú bővített mondat. 2012 végéig ugyanis hatályban volt az Art. 130. §-a, amely így szólt: „Az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során.” Annak idején azzal indokolták ennek a szakasznak a kihagyását a törvényből, hogy ez a szabály amúgy is következik az Art., valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló törvény (Ket.) alapelveiből. Úgy tűnik azonban, hogy a jogalkotó is felismerte: egyszerűsítési szándéka inkább zavart okozott a jogalkalmazásban, semmint ésszerűbb működést. Így aztán – ahogy a törvényváltozást beterjesztő miniszter az indoklásban kifejtette – „a jogalkalmazás egyértelműsítése érdekében indokolttá vált az Art. alapelveinek kiegészítése”.
Én magam is úgy gondolom, hogy jobb helyen van az alapelvek között ez a rendelkezés, mint a ko-rábbiak szerint valahol eldugva a törvény szövegében. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra a változásra, amelyet kiemeltem az első bekezdésben. Itt tényleg egyértelműsítésről van szó, amikor a törvény szövege hangsúlyozza, hogy az azonos minősítés kötelme az olyan ügyekre vonatkozik csak, ahol az adóhatóság már érdemi vizsgálatot végzett, és ténylegesen minősítette azt. A törvényváltozáshoz benyújtott miniszteri indoklás is rámutat, hogy „amennyiben a korábban lefolytatott eljárás nem tartalmazott az adott jogviszonyra vonatkozóan minősítést, megállapítást, akkor nincs olyan minősítés, amely az adóhatóságot a későbbi eljárásban korlátozná.”
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a hallgatás adóügyekben nem jelent beleegyezést. Ha tehát az adóhatóság a vizsgálata során nem tesz megállapítást, az nem jelenti azt, hogy el is fogadta jo-gosnak és helyesnek az adózó eljárását. Az Art. 118. §-a szerinti egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzés vagy a 119/A. § szerinti egyes gazdasági események valódiságára irányuló ellenőrzés során az adóhatóság valóban nem is tesz érdemi megállapítást, csak szabályszerűségi ellenőrzést végez, illetve bizonyos tények valódiságáról kíván meggyőződni. Ha ilyenkor nem minősíti az adott gazdasági eseményt, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy jogszerűnek is találná, ha alaposabban megvizsgálná. Egészséges jogérzékünk is azt súgja, hogy ha ilyenkor nem mond semmit az adóhatóság, azt még nem kell úgy tekintenünk, hogy rendben is találta az adott időszakot vagy gazdasági eseményt minden szempontból.
Az említett vizsgálattípusok egyébként nem is teremtenek ellenőrzéssel lezárt időszakot, és fennáll a lehetősége, hogy még „visszatér” az adóhatóság, és elindít egy bevallás utólagos ellenőrzésének nevezett vizsgálatot. (Art. 106.-107. §) Ez már a dolgok érdemét is tekintő, alapos revízió, amely kifejezetten arra irányul, hogy tartalmi szempontból is megvizsgálja az adott időszak gazdasági eseményeit.
Gyakori az olyan jegyzőkönyv, ahol egy adott gazdasági esemény kapcsán a bejövő számlával kapcsolatosan az adóhatóság kétségbe vonja a számla hitelességét, és ezért az általános forgalmi adó levonásba helyezését nem fogadja el. Ugyanezen áruhoz, termékhez kapcsolódó értékesítési számlával kapcsolatban viszont a revízió megállapítást nem tesz, így a fizetendő áfa összege nem változik. Kétségtelen, hogy van abban némi logikai következetlenség, hogy ugyanazon termékre vonatkozóan a beszerzést nem fogadják el, az értékesítést viszont igen, ám ez az eljárás az új törvényszöveg alapján sem támadható, tekintettel arra, hogy itt nem ugyanazon jogügylet két oldaláról van szó.
Érdemes azonban utánajárni, hogy nincs-e jogerős határozat, vagy legalább vizsgálatot lezáró jegyzőkönyv ugyanezen időszakra vonatkozóan a beszállítónknál, mert könnyen előfordulhat, hogy – szokásához híven – az adóhatóság nem kifogásolta partnerünk kimenő számláit, s így az új szabály miatt már nálunk sincs erre lehetősége. Kérdés persze, hogy a szokásos „a fizetendő áfá-val kapcsolatban a revízió megállapítást nem tesz” befejező mondat miatt nincs-e eleve kizárva ennek a szabálynak az alkalmazása a most behozott bővítés miatt.
Másrészt viszont, ha az adóhatóság nem ismeri el egy számla valódiságát, és megtagadja az áfa levonásához való jogot, akkor ennek alapján a számla kibocsájtója jogosan sztornírozhatja az adott számlát, és hajthat végre önrevíziót, melynek eredményeként visszakérheti a befizetett forgalmi adót. Persze csak ha nincs még ellenőrzéssel lezárva az adott időszak.
