Az előző részben áttekintettük az új Ptk. egy sokat vitatott, és meglehetősen furcsa rendelkezésének, a behajtási átalánynak az uniós jogban gyökerező alapjait, illetve összefoglaltuk a vonatkozó könyvelési szabályokat. Rögzítettük, hogy a fizetésre kötelezett oldalán minden esetben rögzíteni kell a kötelezettséget, míg a hitelezőnek csak bizonyos esetekben kell könyvelni.
Akkor ez most valós tétel, vagy sem? A kérdés felvetése, korántsem lényegtelen és nem is indokolatlan. A számviteli törvény alapelvei között szerepelteti a teljesség és a valódiság elvét. Az első arra utal, hogy valamennyi gazdasági eseményt szerepeltetni kell a könyvekben, amely az adott üzleti évre vonatkozik, a második pedig arra, hogy csak a megvalósult eseményekre vonatkozhat, az előzőként említett teljesség.
Szép kis csapda. Leginkább akkor felelhetnénk meg a törvényben előírt alapelveknek, ha a fizetési késedelembe eséssel egy időben lekönyvelnénk az átalányt, azonban egyetlen olyan tétel sem szerepelne az év végi zárásban, amelyre vonatkozóan tényleges igényt a hitelezői oldal nem jelentett be. Sokan jelezték azt a problémát is, hogy a külföldi anyavállalatokkal rendelkező cégeknél az anyavállalat nem támogatja a tétel kimutatását, mivel az nem felel meg a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokban (IFRS) megfogalmazott kötelezettség definíciójának.
Milyen adókat érinthet a behajtási költségátalány?
Az adós az általa lekönyvelt kötelezettségeket egyéb ráfordításai között szerepelteti, vagyis a tétel a vállalkozás érdekében felmerült költségnek minősül, tehát adóalapját csökkenti. Nulla az adóalap változása abban az esetben, ha a hitelező elengedi a követelését.
A hitelező a befolyt költségátalányt egyéb bevételei között számolja el, vagyis megfizeti a vonatkozó társasági adót.
A behajtási költségátalány nem termékértékesítés, és nem is szolgáltatásnyújtás, számlát sem kell kiállítani róla, így tehát az általános forgalmi adónak nem alapja.
Amennyiben a hitelező nem kívánja követelését érvényesíteni a kötelezettel szemben, nem keletkezeik illetékfizetési kötelezettsége.
Még néhány technikai információ:
• A jogszabály megfogalmazása szerint legalább 40 euro a mértéke, tehát rossz esetben magasabb összeg is lehet célszerű tehát a felek közötti szerződésben rögzíteni a 40 eurót, mert ebben az esetben már csak azzal kell külön foglalkozni, hogy a jogosult lemondó nyilatkozata a kellő időben rendelkezésre álljon).
• Nem számlánként, hanem késedelmenként kell megfizetni (amennyiben egy számlához kapcsolódóan részletfizetésben állapodtak meg a felek, akkor minden egyes részlet késedelmes megfizetése esetén fel kell számítani az átalányt).
• Az átalány pénzneme igazodik a főtartozás pénzneméhez (a késedelembe esés első napján aktuális MNB középárfolyamon kell átszámítani a számla szerinti pénznemre).
• Kizárólag a 2013. július 1. napján vagy e nap után keletkezett szerződésekhez, számlákhoz kapcsolódóan számítható fel.
Mit tegyünk?
A Ptk. szerint, a felek közötti megállapodásban a behajtási költségátalány kizárása, vagy 40 eurónál alacsonyabb összegben történő meghatározása nem alkalmazható. Jelenleg tehát, az egyetlen megoldásnak az tűnik, ha a jogosult nyilatkozatban lemond követeléséről.
Meglátásom szerint, technikailag az lehet jó megoldás, ha az érintett cégek – a mérleg fordulónapjára – teljes körű egyenlegegyeztetést végeznek, és ezzel egyidőben nyilatkoztatják a partnerüket, hogy a meg nem fizetett költségátalány iránti igényünkről, illetve annak összegéről kifejezetten és visszavonhatatlanul, ellenérték nélkül lemondanak. A nyilatkozatnak ugyancsak tartalmaznia kell azt a kijelentést, hogy a vállalkozás által a fordulónapig teljesített fizetéseket a számlakövetelések tőke összegére számolták el.
Érdemes tehát mindkét oldalon odafigyelni a részletekre, hiszen célszerű pontosan meghatározni, hogy mely időszakra vonatkozóan mond le a vállalkozás a behajtási átalányról, továbbá, hogy csak erről mond le, és nem bármely más, a behajtással kapcsolatban felmerült költségéről. (pl.: késedelmi kamat)
Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a KKV szektorban lehetetlen megfelelni a jogszabályi előírásoknak. A megnövekedett adminisztrációs terhet és az ehhez kapcsolódó költség többletet, senki nem tudja vállalni, ráadásul számos ügyviteli program is képtelen kezelni a helyzetet.
Könyvelő, számviteli szolgáltatást nyújtó cégek esetében feltétlenül gondoljanak a szerződések módosítására. Megbízójuk írásos nyilatkozatára is feltétlenül szükségük lehet. A jelenlegi jogszabályi előírások szerint, ha nem kerül könyvelésre a kötelezett oldalán – ellenőrzés esetén –, mindenképpen számolni kell a mulasztási bírság kiszabásával, amelynek legmagasabb összege 500,000.- forint.
A könyvvizsgálatra kötelezett cégek esetében, mindenképpen javasolt a könyvelő és az auditáló között év közben egyeztetni, eltérő álláspontok esetén kellemetlen, elhúzódó évzárásra kell számítani.
A magam részéről őszintén reménykedem abban, hogy (legalább) a KKV szektor adminisztrációs terheinek csökkentése jegyében, a jogalkotó hamarosan rendezi a sorokat, lehetőség szerint visszamenőleges hatállyal. Ebben az esetben nem történne más, mint hogy pontosan kerül alkalmazásra a 2011/7/EU irányelve.
