SZJA
Az Országgyűlés 2017. június 13-án elfogadta a 2018. évre benyújtott adótörvény javaslatot, ill. a hozzá fűzött módosító indítványokat, jelen cikkünkben a személyi jövedelemadó törvény 2018. évi változásiból említünk néhányat, a teljesség igénye nélkül.
- Változások a mobilitási célú lakhatási támogatások szabályaiban
A munkáltató által adómentesen nyújtható mobilitási célú lakhatási támogatás mértéke nő a jövő évtől kezdődően,
- a foglalkoztatás első 24 hónapjában a minimálbér 40 százaléka helyett annak 60,
- a következő 24 hónapban a minimálbér 25 százaléka helyett 40,
- a következő 12 hónapban pedig 15 helyett 20 százaléka lesz.
A támogatás adómentességének vannak feltételei, erről már korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk, így csak néhányra hívjuk most fel a figyelmüket.
Feltétel, hogy a munkavállaló legalább heti 36 óra munkaidejű munkaviszonyban álljon a munkáltatójával.
2017-ben kizárólag a határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott személyek kaphatnak ilyen adómentes támogatást, addig 2018-ban ez a szabály is módosul, hiszen az elfogadott módosítás hatályba lépését követően már a határozott idejű heti legalább 36 órában foglalkoztatott munkavállalók is részesülhetnek a juttatásból.
- Napidíj változások a saját számlás fuvarozási tevékenységet végzők körében
A jelenleg hatályos szabályok szerint kizárólagosan a díj ellenében fuvarozást végző vállalkozások alkalmazásában lévő gépjárművezető alkalmazottak részére adható a kiküldetésre tekintettel a napidíj átalány. 2018-tól változás a szabályozásban, hogy a saját árut szállító cégek munkavállalói is igazolás nélkül levonhatják majd napidíjukból az adómentesnek minősülő napidíjátalányt mind belföldi mind a külföldi kiküldetések esetében is. Csak azokra a kiküldetésekre alkalmazható az új szabály, amely kiküldetések a törvény módosítás hatályba lépését követően történtek.
- Munkaerő piaci járulék költségként történő elszámolásának kizárása
Az Szja törvény 11. számú melléklete rendelkezik az egyéni vállalkozók költségeinek elszámolásáról. E szerint a IV. fejezet 9. pontja alapján nem számolható el költségként a „a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény rendelkezései szerint nem megállapodás alapján fizetett saját nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási járulék, a magánnyugdíjról és a magán-nyugdíjpénztárakról szóló törvény rendelkezései szerint nem megállapodás alapján és nem kiegészítésként fizetett saját tagdíj”.
A törvény taxatív felsorolást tartalmaz a tekintetben, hogy mely tételek nem számolhatók el költségként, és ez a felsorolás a munkaerő-piaci járulékot nem tartalmazza, így ez eddig elszámolható költségnek minősül. A 2018-as változás értelmében viszont kizárja a munkaerő-piaci járulék költségként történő elszámolását.
- Saját tulajdonú gépjárművekkel kapcsolatos változások
A jogszabály módosításnak köszönhetően a saját tulajdonú gépjárművel esik egy tekintet alá a közeli hozzátartozó tulajdonát képező vagy pedig az általa zárt végű lízingbe vett jármű is. További változás, hogy a gépjármű tulajdonjogának igazolására nem kötelező a felelősségbiztosítás befizetését igazoló szelvény, hanem a jármű törzskönyve is elfogadható.
- Ingatlan bérbeadás változása
A hatályos szabályok szerint, ha az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem meghaladta az 1 Millió Ft-ot, a teljes összegre 14 %-os eho-t is fizetni kell. Jövőre már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni, így az ingatlan kiadásból származó jövedelem után mindössze a 15 százalékos szja-t kell megfizetnie a bérbeadóknak.