; ; ; ;

Támogatások elszámolása (2018-2019) - Összefoglaló I. rész

2018. november 28. Magyar Miklósné Zsuzsa

Már többször irtunk e témában, hiszen a számviteli törvény is több ízben módosította a támogatások elszámolásának szabályait.

osszefoglalo.jpg

A témában először is nagy jelentősége van a számviteli alapelvek esetében az összemérés elvének:

Sztv. 15 §  (7) Az adott időszak eredményének meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítéseinek elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő költségeit (ráfordításait) kell számításba venni, függetlenül a pénzügyi teljesítéstől. A bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok gazdaságilag felmerültek (az összemérés elve).

Az állami vagy más egyéb forrásból kapott támogatások esetében viszont a kifizetésekre az utófinanszírozás jellemző.

 Igy a költségek, illetve a hozzá kapcsolódó kiadások a projektek megvalósulása során folyamatosan jelentkeznek. Ezzel szemben az elnyert pályázatokhoz tartozó kifizetések (bevételek) sok esetben csak a megvalósulás után, vagy akár évekkel később történnek meg. Igy a bevételek és a költségek sok esetben eltérő üzleti évben kerülnek elszámolásra.

Ahhoz, hogy ezt a változást jól tudjuk kezelni el kell különíteni a támogatásokat jogcímek szerint.

Ennek az elkülönítésnek a lényege, hogy másképp számoljuk el:

  • a költségek ( ráfordítások ) ellentételezésére visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, valamint a
  • fejlesztési célra visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatásokat.

A törvény változás igy megoldotta a költségek (ráfordítások) ellentételezésére visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatások összemérés elvének való megfelelést.

A jogszabály változás ugyan akkor továbbra sem oldotta fel a fejlesztési célra kapott visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatások esetében a beszámolóban keletkezett torzítást.

  

Nézzük részletesen a változások hatását:

  • Költségek (ráfordítások) ellentételezésére visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatások:

Ezeknél a támogatásoknál a korábbi szabályozás úgy szólt, hogy a bevételt csak a pénzügyi mozgással egyidőben lehetett elszámolni, vagy akkor, ha a támogatási szerződés alapján a mérlegkészítés időpontjáig a támogatással való elszámolás megtörtént. Ebben az esetben a még meg nem kapott, támogatási összeget az aktív időbeli elhatárolással szemben az egyéb bevételek között el lehetett számolni.  (Sztv. 77 §.(1).bek. d.) pontja)

Ez azonban nem teremtette meg teljesen az összhangot az összemérés elvével. A szabályozás 2018. októberi törvénycsomag elfogadásakor ismét változott.

A 2018. évi XLI. tv.  216. § Az Szt. 33. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Aktív időbeli elhatárolásként lehet kimutatni a 77. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdés b) pontja szerinti, jogszabályi előíráson, szerződésen, megállapodáson alapuló támogatások várható, még el nem számolt összegét az egyéb bevételekkel szemben, amennyiben a vállalkozó bizonyítani tudja, hogy teljesíteni fogja a támogatáshoz kapcsolódó feltételeket és valószínű, hogy a támogatást meg fogja kapni.

Az aktív időbeli elhatárolást a kapott támogatás 77. § (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdés b) pontja szerinti elszámolásakor, illetve a támogatás meghiúsulásakor kell megszüntetni.”

Ebben az esetben a vállalkozónak kell bizonyítani, hogy az időbeli elhatárolás feltételei fennállnak, illetve azt a tényt, hogy a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét maradéktalanul teljesítette, vagy teljesíteni tudja. A bizonyítás alátámasztására szolgáló dokumentumot nem sorolja fel a törvény, minden nyilatkozat elfogadható, amely arról rendelkezik, hogy az ügyvezető megalapozottan tette azt meg. A könyvelő számára írásbeli dokumentum szükséges, hiszen a bevételt és az elhatárolást e bizonyítékoknak megfelelően számolja el.

Az aktív időbeli elhatárolást, a támogatás elszámolásakor kell megszüntetni.

 

Folytatjuk a Fejlesztési és egyéb célra kapott támogatásokkal.

süti beállítások módosítása