A nyári kánikulában – vagy két zápor, zivatar között – nem időszerű számviteli kérdésekkel kívánok foglalkozni. Talán érdekességként is egy utazásra hívom Önt „Számvitelországba”. A következő blog-sorozatban a számvitel kialakulását, fejlődését tekintjük át a kezdetektől napjainkig. Hiszem, hogy a történeti áttekintés nemcsak a számviteli szakembereket érdekli, hanem szívesen olvassák azok is, akik a számvitel területén (ma még) laikusok, de szeretnének eligazodni a számvitel területén.
Az egyes országokban eltérő a számvitel beágyazottsága a mindennapokban. Sokan idegenkednek már a „számok” hallatától is. Vannak országok – ilyen például az Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland – ahol a számvitel beágyazottsága jelentős. Egy felmérés szerint Új-Zéland lakosságának mintegy 1 %-ának van számviteli szakképzettsége, de ugyanakkor a nem angolszász országokban – de nálunk is – ez az arány jóval kisebb. Magyarországon a számviteli szakmai szervezetek taglétszáma is csak néhány ezer főre tehető.
Érdekes az a felmérés is, hogy az amerikai cégek felsővezetői körében igen jelentős a számviteli képesítéssel rendelkezők aránya. Más országokban inkább jellemző a mérnöki vagy közgazdasági/üzleti végzettség. Ez utóbbi végzettség megszerzése is szükségessé tesz alapvető számviteli ismereteket. Remélem, e sorozat elolvasása után sokan kapnak kedvet a számvitel rendkívül logikus módszerének megismeréséhez.
Gondolta volna, hogy az első könyvviteli feljegyzések a barlangok falán található rajzok. Pedig – a feltételezések szerint – ez igaz. E rajzok tartalmazták, hogy a zsákmányok megszerzésében kik vettek részt és ez alapján hogyan osztották azt szét. Lehet, hogy az eredményfelosztás alapgondolata is ide vezethető vissza. Meghatározták, hogy a zsákmányból mennyi lesz az Isteneknek bemutatott áldozat nagysága, majd a megmaradt mennyiséget vagy közösen fogyasztották el, vagy más módon hasznosították. Gondolom, hogy nem olyan nehéz asszociálni az adófizetési kötelezettségre, vagy az osztalékfizetésre, vagy esetleg a saját tőke növelésére.
Más feljegyzések szerint a gazdasági tevékenységeket az ókorban kavicsok elkülönítésével és fába vésett rovátkákkal követték nyomon. A feltételezések szerint ebben az időben már pontos feljegyzéseket készítettek a mezőgazdasági termékek mennyiségéről és egymáshoz viszonyított értékéről.
Az ókorban a számvitel első (kezdetleges) formájának megjelenése a sumer és mezopotámiai mezőgazdasági kultúrákhoz köthető. Egyes kutatók szerint az első feljegyzések gazdasági folyamatokról már az Ubaid-kultúra (egy őskori kultúra Dél-Mezopotámiában, azaz Sumer– a mai Dél-Irak- területén) alatt megjelentek Mezopotámiában.
Krisztus előtt kb. 3500-ban a sumérok tehát már foglalkoztak az éves kenyér (gabona) és sör mennyiségének elszámolásával, és azt a maguk által fejlesztett ékírással feljegyezték agyagtáblákra. Mezopotámiában aláírásként az agyagtáblába nyomtak pecséteket, mely lényegében helyettesítette az aláírást. Sőt lehet olvasni arról is, hogy az írástudatlanság miatt alkalmazták a pecséteket. A „tanult írnokok” tudták lényegében, hogy mi is került feljegyzésre. Az írásnak tehát meghatározó szerepe volt a számvitel fejlődésében. Sokak szerint a számvitel egyidős az írással. A régészeti feltárásokon található írások, számok vélhetően az egykori számviteli feljegyzések részei.
A fejlődés újabb állomása nagyjából Krisztus előtt 3000-re tehető. Egyiptomban és Babilóniában használni kezdték a „tartozik” és „követel” fogalmakat, amire régi papirusztekercseken bukkantak rá régészek. Feljegyzések szerint a könyvelőkkel – a fáraók írnokaival - szemben igen szigorú feltételek voltak a pontos és megbízható feljegyzések készítése érdekében. A királyi ellenőrzés során megállapított szabálytalanságot keményen bűntették, mely lehetet csonkítás, de súlyos esetben halálbüntetés is. Az akkori könyvelők a feljegyzésekben leginkább a fáraók kincseit, az egyházi vagyon, az államkincstár nagyságát rögzítették. Hamurabi asszír király (i.e. 2200) törvényobeliszkjében is vannak erre utaló jelek. A király törvényben kötelezte a kereskedőket, hogy pontos feljegyzéseket készítsenek ügyleteikről.
Az ókori görög feljegyzések a Krisztus előtti ötödik századból beszámolnak egy logisztikai tisztségviselőről, akinek feladata volt az attikai államszövetség pénztárának zárszámadását elkészíteni és Pallasz Athéné istennőnek járó tizedet befizetni.
A Krisztus utáni második évszázadból Indiában maradtak ránk olyan preparált pálmalevelek, melyeken az első szabadlap-könyvelés bizonyítékai láthatók.
Természetesen nem gondolom – a feljegyzések, a feltételezések ellenére sem -, hogy az ókorban beszélhetnénk a számvitel mai értelemzéséről, de az biztos, hogy már akkor készültek olyan nyilvántartások – leltárak – melyek a vagyon alakulását mutatták. Ha ez igaz, akkor a számvitel gyökereit is ott kell keresnünk.
Amennyiben Ön is szívesen lenne hozzáértő a témában,
jelentkezzen OKJ képzésünkre.
