; ; ; ;

Módosuló OKJ

2019. október 28. Dr. Rákosi Ferenc

A Magyar Közlöny 2019. szeptember 30-án megjelent 162. számában közzétették az OKJ-kormányrendelet (az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII.6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 229/2019. (IX.30.) Korm. rendeletet.[1] Az új OKJ és az ehhez kapcsolódó, a pénzügyi-számviteli képzéseket is érintő módosítások ugyan csak 2020. szeptember 1-jén lépnek hatályba, azonban a megfelelő felkészülés érdekében már most röviden összefoglaljuk a legfontosabb változásokat.

pexels-photo-355988.jpeg

  1. Az OKJ tartalmi módosítása következtében számos szakképesítés, részszakképesítés, illetve -ráépülés megszűnik (pl. biztosítási tanácsadó, közbeszerzési referens, adótanácsadó, adószakértői képesítések, államháztartási ügyintéző, vállalkozási és bérügyintéző).

 

  1. A felnőttképzési intézmények a régi OKJ szerinti iskolarendszeren kívül oktatható új képzéseket (szakképesítést, részszakképesítést, szakképesítés-ráépülést nyújtó képzések) 2020. december 31-ig indíthatnak. Ezen képzések esetében a szakmai vizsgákat a 2020. augusztus 31-én hatályos (régi) szakmai és vizsgakövetelmények szerint 2022. december 31-ig be kell fejezni (a javító- és pótlóvizsgák kivételével).

 

  1. A pénzügyi-számviteli ügyintéző és a vállalkozási ügyviteli ügyintéző OKJ-s szakképesítés mint alapszakma kizárólag 5 éves, iskolarendszerű képzésben (a szakgimnáziumot felváltó technikumban) lesz megszerezhető. A képzések munkarendje nappali vagy levelező lehet. Mindkét szakképzés a számvitel szabályozásáért felelős miniszter felelősségi körébe tartozik.

 

  1. Az OKJ-módosításból következően átalakul a jelenlegi, illetve a megszűnő részszakképesítések, illetve szakképzés-ráépülések rendszere is, azonban a módosítások tartalma jelenleg még nem ismert. A szabályozás logikájából az következne, hogy az iskolarendszerű képzésben alapszakmaként megszerezhető szakképesítésekre épülő további „szakmai képesítések” felnőttképzési intézményekben szerezhetők meg, azonban az erre vonatkozó új szabályozás kiadására feltehetőleg a szakképzésről és a felnőttképzésről szóló törvények novemberben várható módosítását követően kerül sor.

 

  1. A folyamatban levő képzéseket a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló jogszabály (27/2012. VIII. 27.) NGM rendelet szerint, feltételezhetően a képzések megkezdésekor irányadó szakmai és vizsgakövetelmények szerint lehet befejezni.

 

[1] Lásd: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK19162.pdf

 

  Amennyiben Ön is szívesen lenne hozzáértő a témában,
jelentkezzen 
OKJ képzésünkre.

 

 

süti beállítások módosítása