Érdekes módon a számviteli törvény nem definiálja a céltartalék fogalmát, tartalma leginkább a számviteli alapelvekből vezethető le. Alapvetően az összemérés és az óvatosság elvére kell gondolnunk. Az egyértelmű, hogy a céltartalék képzés illetve feloldás az adott üzleti év eredményét pontosítja. A céltartalék képzése során – egyéb ráfordításként történő elszámolással – az adott üzleti év eredményét csökkentjük, figyelembe véve a következő év (évek) várható kötelezettségeit. Az eredmény szűkítése arra az alapelvre épül, hogy ezek a kötelezettségek a tárgyidőszak (vagy esetleg az ezt megelőző időszak) tevékenységéhez kapcsolódnak
Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2019. évi LXXIII. törvény módosította számvitelről szóló 2000. évi C. törvény céltartalékra vonatkozó 41. § (1) bekezdésének előírásait. A módosítás (lényegében kiegészítés) szerint a céltartalékképzés kiterjed „a megkötött szerződésből vagy annak elszámolási egységéből várható veszteségekre” is. Kérdés lehet, hogy mi indokolja az új céltartalékképzési jogcím nevesítését. Talán azt lehetne válaszolni, hogy a céltartalékképzésre vonatkozó előírások többféle módon is értelmezhetőek voltak, ebből következően a gyakorlatban különböző, eltérő megoldások alakultak ki.
A törvény szövegének módosítása szerint a ténylegesen már megkötött, hátrányos szerződésekből származó jövőbeni veszteségekre is céltartalékot kell képezni, ha arra más módon nem biztosított a fedezet. Másképpen fogalmazva olyan szerződésekre, amiből biztos, hogy a veszteség bekövetkezik. A gyakorlatban ilyen lehet például az olyan szerződés, amely hátrányos jogkövetkezmények nélkül nem mondható fel, a szerződés szerinti teljesítés pedig veszteséget fog okozni. Nyilvánvalóan ez egy hátrányos szerződésnek minősül.
Ezeknek a hátrányos szerződéseknek a hatását vizsgálni kell. Nyilvánvalóan mérlegelni kell, hogy a szerződésben foglaltak teljesítése milyen veszteséget okoz, valamint azt, hogy a szerződési kötelezettség nem teljesítése (felmondása) milyen következményekkel (fizetendő kötbérrel) jár együtt. A vállalkozásnak mérlegelni kell, hogy az említett – esetleg más – hatások figyelembe vételével hogyan dönt. Előfordulhat, hogy a szerződés felmondása miatt más rendelések elmaradnak, vagy a nemteljesítés miatt a munkaerő foglalkoztatása jelent majd problémát. Természetesen gazdasági kalkulációt kell készíteni a jelzett problémák hatásának felmérésére, de azt már itt kiemeljük, hogy hosszú távon nem tartható fenn olyan állapot, amely veszteséget okoz, mert ez előbb-utóbb a saját tőke csökkenését fogja eredményezni. Könnyen belátható, hogy ilyen esetben a céltartalékképzés nem tekinthető szakmailag elfogadható megoldásnak.
A céltartalék képzés kötelezettség kiterjesztésre került a szerződés elszámolási egységére is. Amennyiben a szerződés elszámolási egységének összes szerződéses költsége várhatóan meghaladja a szerződés elszámolási egységének teljes szerződéses árbevételét, akkor a különbözet összegében fennálló várható veszteséget (vagy a szerződés felmondásának, nem-teljesítésének költségét, ha ez kisebb, mint a szerződés teljesítéséből várható veszteség) azonnal el kell számolni az eredmény terhére. Ebből következik, hogy a várható veszteség azon részét kell céltartalékként elszámolni, amely a mérlegfordulónapot követő teljesítéseken fog várhatóan felmerülni (mivel a mérlegfordulónapi teljesítési foknak megfelelő arányos várható veszteség a szerződés elszámolási egységére már elszámolásra kerül az eredményben a teljesítési foknak megfelelő árbevétel és az ezt meghaladó, kapcsolódó költségek, ráfordítások különbözeteként). Másképpen fogalmazva a várható veszteség azon részét kell céltartalékként kimutatni, amely a mérlegfordulónapot követő teljesítéseken fog várhatóan felmerülni
Fontos megjegyezni, hogy a céltartalék képzés módját a számviteli politikában rögzíteni kell.
