; ; ; ;

Kurzarbeit magyar módra

2020. április 27. Dr. Magyar Zsuzsanna

lemon_1205-1666.jpg

„Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk…” muszáj ezzel a filmtörténeti klasszikussal kezdenem ezt az írást, mikor a kormányrendeletet először elolvastam, rögtön ez a mondat jutott az eszembe.

A jogalkotó a munkahelyek védelme érdekében 2020. április 10-én kiadott 105/2020. (IV. 10.) számú rendeletében szabályozta a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatását, mely a Magyar Közlöny 71. számában került kihirdetésre.

A szóbeli tájékoztatón elhangzott, hogy a minta a német „kurzarbeit”, azonban a magyar szabályozás rejt némi meglepetést.

 

Hogyan tevődik össze a munkavállaló bére, illetve ez mekkora bérterhelést jelent a munkáltató számára, ehhez egy táblázat fog segítséget adni:

zsuzsi3.PNG

 

A feltételekről, illetve a kérelemről már nagyon sok helyen és nagyon sok mindent el lehetett olvasni, ebben a cikkben elsősorban a bért és az azt terhelő költségek alakulásával kívánunk foglalkozni. A nyomtatvány garnitúra elérhető a https://nfsz.munka.hu/Allaskeresoknek/Lapok/ak_tamogatasok.aspx hivatkozáson, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról.

 

Amennyiben Ön is szeretne szakképesítést szerezni,
jelentkezzen 
OKJ képzésünkre.

 

02m.jpg

süti beállítások módosítása