Már többször terítéken volt a kisadózó vállalkozások tételes adójának, azaz a KATA-nak a módosítása, azonban érdemben nem nyúltak hozzá eddig. Most azonban igen jelentős módosításokkal igyekszik a jogalkotó, az adónem adta visszaéléseket korlátozni.
2021. január 1-jétől több fontos változás lép életbe, ezek azonban nem kizárólag a kisadózókat, hanem azok üzleti partnereit is hátrányosan érintheti.
Pontokba szedjük a leglényegesebb szigorításokat:
- 1) január 1-jétől egy magánszemély kizárólag egyetlen jogviszonyával jelenthető be kisadózóként. Az adóhatóság a bejelentkezéskor vizsgálja, hogy az adózó a nyilvántartásban szerepel-e már kisadózóként, ha igen, akkor az újabb bejelentkezést elutasítja. Amennyiben a magánszemély már 2021. január 1—jét megelőzően is több jogviszonyában is kisadózóként szerepel, a NAV határozatban fogja jelezni, hogy az elsőként bejelentett jogviszonyában maradhat csak kisadózó, a többi jogviszonyában pedig törli.
- 7.§ (1a) A magánszemély egyetlen jogviszonyával összefüggésben jelenthető be kisadózóként.
(1b) Az állami adó- és vámhatóság a kisadózó vállalkozás által tett, a magánszemély kisadózóként történő bejelentését visszautasítja, ha a magánszemély a nyilvántartásában kisadózóként már szerepel.
- 2) Ha a KATA alany a tárgyévben ugyanazon kifizetőtől egy év során összesítve 3 millió Ft-ot meghaladó összegű bevételt szerez, a 3 millió Ft-ot meghaladó összegű bevétel után a kifizető 40 % mértékű adót fizet.
A kifizető az adót elsőként annak a hónapnak a 12. napjáig állapítja meg, vallja be és fizeti meg, amelyet megelőzően az említett juttatási értékhatárt átlépte, majd a tárgyév minden olyan hónapját követő hónap 12. napjáig, amelyben a KATA adóalany részére bevételt juttat.
- 8.§ (6c) Ha az Art. szerinti kifizető a tárgyévben ugyanazon kisadózó vállalkozásnak az év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat, a 3 millió forintot meghaladó összegű juttatás után 40 százalékos mértékű adót fizet. Az adó alapjának meghatározása során nem kell számításba venni azt az összeget,
- a) amely után a kifizető a (6a) bekezdés alapján 40 százalékos mértékű adót köteles fizetni,
- 3) Ha a kifizető olyan KATA alanynak juttat bevételt, amellyel kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, a juttatás után a juttatás hónapját követő hónap 12. napjáig 40 % mértékű adót állapít meg, vall be és fizet meg. A bevallásában pedig köteles feltüntetni a kisadózó vállalkozás adószámát, nevét és címét.
- 8.§ (6a)Ha az Art. szerinti kifizető olyan kisadózó vállalkozásnak juttat bevételt, amellyel kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, e juttatás után a juttatás hónapját követő hónap 12. napjáig 40 százalékos mértékű adót állapít meg, vall be és fizet meg. A bevallásban a kifizető feltünteti a kisadózó vállalkozás adószámát, nevét és címét.
- 4) A kifizetővel szerződéses jogviszonyba lépő KATA adóalany a szerződés megkötésekor írásban tájékoztatja a kifizetőt arról, hogy kisadózó vállalkozásnak minősül. Az adózó tájékoztatja továbbá a vele szerződésben álló kifizetőt a KATA alanyiság megszűnéséről vagy újrakeletkezéséről.
- 13.§ (1) Az Art. szerinti adózó (ide nem értve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemélyt és a kisadózó vállalkozások tételes adójának alanyát) a tárgyévet követő év március 31-ig adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóság részére a kisadózó vállalkozás nevéről, címéről, adószámáról és a kisadózó vállalkozás részére a naptári évben juttatott, a kisadózó vállalkozás bevételének minősülő összegről, ha az meghaladja az 1 millió forintot. Az adatszolgáltatás teljesítése során nem kell figyelembe venni a kisadózó vállalkozás olyan bevételét, amelyről a kisadózó vállalkozás nem számlát vagy költségelszámolásra alkalmas bizonylatot állított ki.
(2) A kifizetővel szerződéses jogviszonyba lépő adózó a szerződés megkötésekor írásban tájékoztatja a kifizetőt arról, hogy kisadózó vállalkozásnak minősül. Az adózó a változást megelőzően - a változás kezdő időpontjának megjelölésével - tájékoztatja a vele szerződéses jogviszonyban álló kifizetőt a kisadózó vállalkozás jogállása megszűnéséről vagy újrakeletkezéséről.
(3) A 8. § (6a) és (6c) bekezdésében említett kifizető a tárgyévet követő év január 31-ig tájékoztatja a kisadózó vállalkozást a 40 százalékos mértékű adó alapjaként figyelembe vett összegről.
Amennyiben Ön is szeretne szakképesítést szerezni,
jelentkezzen OKJ képzésünkre.
