; ; ; ;

Tavaszi saláta(törvény)

2021. május 31. Dr. Rákosi Ferenc

A bértámogatás-visszafizetési moratóriumot, a szabadság kiadását, az idegenforgalmi adó fizetését, az önkormányzati díjak befagyasztását is tartalmazó, új salátatörvényt tárgyal az Országgyűlés.

pexels-photo-5669617.jpeg

A Kormány 2021. május 25-én benyújtotta a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló T/16367. számú törvényjavaslatot.[1] A több száz paragrafusból álló törvényjavaslat mellett részben hatályban maradnak a tavalyi hasonló tárgyban elfogadott törvény rendelkezései is. Nem lesz tehát könnyű eligazodni a régi és az új veszélyhelyzeti szabályok dzsungelében. A salátatörvény keretében teljesen új jogintézmények is létrejönnek, széles körben változnak a jogállási törvények.

Bértámogatások

A kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatására adott bértámogatási rendelkezések 2021. december 31-ig lesznek hatályosak.

A támogatás iránti kérelem a 485/2020. Korm. rendelet) 14. § (5) bekezdésében meghatározottszerinti támogatási időszak utolsó napjáig nyújtható be.

 A munkaadó a visszafizetési kötelezettségmegállapításától számított harmincadik napig fizetési moratórium iránti kérelmet nyújthat be, amely alapján az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal 2022. április 30. napjával állapítja meg a visszakövetelés napját és ettől az időponttól számítva három hónap időtartamra járó részletfizetésikedvezményt biztosít.

A szabadság kiadása

A 2021. évben esedékes szabadságnak – ideértve az alap- és a pótszabadságot is – a veszélyhelyzet megszűnéséig arányos része a tárgyév helyett az esedékesség évét követő 3 éven belül is kiadható az egészségügyiszolgálati jogviszonyban, a rendvédelmi szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyában, a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, illetve javítóintézetnél foglalkoztatott, a védekezésben ténylegesen részt vett személyek esetében.

A szabadság – az érintett foglalkoztatási jogviszonya megszűnése kivételével – pénzben nem továbbra sem váltható meg.

Az erre az időre eső szabadságot a foglalkoztatott többi szabadságától elkülönítetten kell nyilvántartani. A munkáltató a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napon belül írásban tájékoztatja a foglalkoztatottat az új rendelkezésekkel érintett szabadság mértékéről és kiadásának rendjéről.

Idegenforgalmi adó

A törvényjavaslat szerint a 2021. január 1. napja és 2021. június 30. napja közötti időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek nem kell beszednie, befizetnie, a megállapított, de be nem szedett adót azonban – kivéve, ha annak összege nulla – be kell vallania az adóhatósághoz.

Önkormányzati díjmoratórium, ingyenes közterülethasználat

 2020. decemberétől 2021. december 31. napjáig az önkormányzatok (szerveik, cégeik) által nyújtott szolgáltatásért, végzett tevékenységéért megállapított díjak, köztük a bérleti, helyiséghasználati díjak mértéke nem lehet magasabb a 2020. decemberinél. 2021. december 31. napjáig új díjak nem állapíthatók meg, meglévő díjat új kötelezetti körre nem terjeszthetők ki.

A vendéglátó üzletek a közterületet – különleges jogállású területek, parkolók, tömegközlekedési eszközök megállói stb.-  kivételével - 2021. december 31. napjáig ingyenesen használhatják. A zavartalan közúti és gyalogos közlekedést azonban továbbra is biztosítani kell.

 

[1] Lásd: https://www.parlament.hu/irom41/16367/16367.pdf

 

02_wbanner.jpg

süti beállítások módosítása