; ; ; ;

A vagyonvesztés rendezésének 10 lehetséges módszere - IV. rész

2021. július 12. Dr. Sztanó Imre

Ázsiós tőkeemelés

A társaság tulajdonosai elrendelhetik a jegyzett tőke felemelését is úgy, hogy a rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulás kisebb részével emelik a jegyzett tőkét, nagyobb (jelentősebb) részével pedig a tőketartalékot. Ezt nevezzük ázsiós tőkeemelésnek.

pexels-photo-1036848.jpeg

Az elszámolásnál figyelembe kell venni a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 36.§ (1) bekezdésében foglaltakat is. Eszerint a tőketartalék növekedéseként kell kimutatni a tulajdonosok (a tagok) által a tőkeemeléskor a tőkeemelés részeként tőketartalékba (a jegyzési érték és a névérték különbözeteként) véglegesen átadott eszközök, pénzeszközök értékét. Fontos szabály, hogy tőketartalékba csak a jegyzett tőke emelésével egyidejűleg lehet vagyont helyezni! A 2013. évi V. törvény ugyanakkor nem szabályozza az ázsió mértékét, így a tulajdonosoknak kell eldönteni, hogy a saját tőke/jegyzett tőke arányát hogyan állítják helyre. Lényeges, hogy ez esetben a tőketartalék csak akkor növelhető, ha nő a jegyzett tőke összege is. Ez utóbbi cégbírósági bejegyzésre is kerül, vagyis az elszámolás vagy a bejegyzéssel egyidejűleg, vagy a változás időpontjával történik.

A tőkeemelés ez esetben is pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás teljesítésével valósítható meg.

Az ázsiós tőkeemelés elszámolása:

blogra_0712.PNG

Számlaösszefüggések magyarázata:

1.A jegyzett tőke névértékének megfelelő összegben – az átadáskor - a pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás elszámolása

  1. A jegyzett tőke elszámolása a cégbírósági bejegyzéssel vagy a változás időpontjával egyidejűleg
  2. A jegyzett tőke névértékét meghaladóan átadott pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás elszámolása az átadáskor, ha a jegyzett tőkét, vagy annak emelését már bejegyezték
  3. A tőketartalékba kerülő pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás elszámolása az átadáskor, ha a jegyzett tőke bejegyzésére még nem került sor
  4. A tőketartalék elszámolása a tőkeemelés cégbírósági jegyzésekor vagy a változás időpontjával
süti beállítások módosítása