; ; ; ;

Visszarázódás a mindennapokba…

2021. szeptember 13. Dr. Sztanó Imre

Vége a nyárnak, elkezdődött a tanév is. Túl vagyunk a nyári szabadságon és ismét elkezdődtek a dolgos hétköznapok. Talán sikerült egy kicsit lazítani, de vissza kell rázódni a megszokott kerékvágásba. Lehet, hogy hanyagoltuk a közlönyök átlapozását is. Éppen ezért gondoltam, hogy ráirányítom a figyelmet a Magyar Közlöny 2021. évi 121. számára. A 2021. június 28-án megjelent közlöny tartalmazza a 2021. évi XCIX. törvényt a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról.
pexels-photo-4065894.jpeg

Izgalmas olvasmány a megjelent jogszabály, különösen abból a szempontból, hogy tartalmaz több adóváltozást is. A közzétett változások egy része most törvényi megerősítést kapott.

A 639/2020. (XII. 22.) kormányrendelet írta elő, hogy azon mikro-, kis- és középvállalkozások esetén, amelyeknek a  2021. évben végződő adóévben a  nettó árbevételük vagy mérlegfőösszegük nem haladja meg a  4 milliárd forintot, a  2021-ben végződő adóévben az  alkalmazandó helyi iparűzési adómérték nem lehet több, mint 1%, még akkor sem, ha az  egyébként alkalmazandó önkormányzati rendeletben szereplő adómérték ennél magasabb lenne. E szabályt a 2021. évben kezdő, naptári évtől eltérő mikro-, kis és középvállalkozásnak a  2021-ben induló adóévében kell alkalmaznia. A  módosítás – a  veszélyhelyzetet követő alkalmazhatóság érdekében – ezt a szabályt emeli azonos tartalommal törvényi szintre.

Fontos szabály, hogy a 2020. december 1-én hatályban lévő helyi adómértékhez képest 2021. évre magasabbat nem lehet megállapítani, továbbá a hatályban lévő kedvezményeket, mentességeket fenn kell tartani, illetve újabb helyi adót nem lehet bevezetni. 

A turizmusfejlesztési hozzájárulást a veszélyhelyzeti kormányrendelet 2021. december 31. napjáig felfüggesztette, vagyis törvényi erőre emelték a 318/2021. (VI. 9.) Korm. rendeletben meghatározottakat.

A  törvény hatálybalépésének napja és 2021. december 31. között a  személyi jövedelemadóról szóló 1995.  évi CXVII. törvény szerinti reprezentáció vagy üzleti ajándék címén adott juttatás mentesül a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség (15,5 %) alól. Ez a 318/2021. (VI. 9.) Korm. rendeletben kihirdetett szabályt emeli törvényi szintre. Ide tartozik az is, hogy a béren kívüli juttatásnak minősülő SZÉP kártya adóterhelése az év végéig csupán 15 %, vagyis csak a személyi jövedelemadót kell megfizetni.

A törvény 2021. június 30-áig teszi lehetővé, hogy a  munkáltató a személyi jövedelem adóról szóló törvény rendelkezéseihez képest magasabb összegben adhasson béren kívül juttatásként támogatást a  SZÉP Kártya egyes alszámláira. A  juttatást ebben az időszakban csak személyi jövedelemadó terheli, szociális hozzájárulási adó nem. A módosítás a 2021. év egészére kiterjeszti annak lehetőségét, hogy a  munkáltató béren kívüli juttatásként, csak személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség mellett emelt összegű támogatást adhasson.

Az újbóli munkába állás elősegítése és a  munkaerő kínálat bővítése érdekében a  2021. december 31-ig terjedő időszakban szociális hozzájárulási adó kedvezmény igénybevétele válik lehetővé azon munkavállalók foglalkoztatása esetén is, akik a  munkába állást megelőző 183 napon belül legfeljebb 92 napig voltak munkavállalóként biztosítottak. Ez  a  kedvezmény igénybevételének széles körű kiterjesztését jelenti, mivel korábban szociális hozzájárulási adókedvezmény csak azon munkaerőpiacra lépő személlyel kapcsolatban volt érvényesíthető, aki a munkába állást megelőző 275 napon belül legfeljebb 92 napig volt biztosított.

Az adózás rendjével összefüggéseben (318/2021. (VI. 9.) Korm. rendeletben foglaltak szerint) a fizetési kedvezmény 2021.december 31-ig igénybe vehető:

a nyilvántartott, legfeljebb 5 millió Ft összegű adóra, egy alkalommal, legfeljebb 6 havi pótlékmentes fizetési halasztással vagy

a nyilvántartott, legfeljebb 5 millió Ft összegű adóra legfeljebb 12 havi pótlékmentes részletfizetés engedélyezésével.

Erre vonatkozó kérelmet a NAV-hoz kell benyújtani.

 

 

 

süti beállítások módosítása